Beol podcast

2024.02.23. 14:59

A jótékonyság vezet a bálokon: stúdiónk vendége Fodor Mihály - podcasttel

Stúdiónk vendége Fodor Mihály mesterszakács, a békéscsabai Kornélia Étterem vezetője volt. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a legtöbb bált minden bizonnyal náluk tartották, tartják. Lakodalmak megrendezésében is erősek, ez a téma is terítékre került, hasonlóan az éttermi vendéglátás átalakuláshoz. A középpontban a legtöbb helyen már a menüztetés áll, és a Covid óta az elvitel, a házhoz szállítás nagyban emelkedett.

Nyemcsok László

Fodor Mihály

Fotó: Für Henrik

Fodor Mihály kiemelte, náluk január 20-án kezdődött az idei báli szezon, és előreláthatólag március 23-áig tart. Ami érdekesség, a jótékonysági bálok voltak többségben. A lakodalmakkal kapcsolatban kiemelte, hogy korábban, a Covid előtt akár egy-két évvel az esküvő előtt lefoglalták a helyszínt, megrendelték a szolgáltatást, mostanában sokszor csak pár hónappal korábban történik ez meg. Így nehezebb előre tervezni. A mesterszakács kitért arra, számos kitelepüléses lagzit bonyolítanak le.

Fodor Mihály még a nyáron a hagyományos népi ételek kurzusát vezette Békéscsabán, a Tégla Alkotóházban. A tábor különlegességét az adta, hogy közösen készítették elő az alapanyagokat, a fűszereket, majd főzték meg az ételt. A csapat azóta is rendszeresen találkozik, és továbbra is főznek közösen, megosztják egymással tapasztalataikat.

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában