2024.02.16. 13:27
A diákparlamentről és a pedagógusnapról is egyeztettek
A békési iskolák vezetőivel egyeztetett a tanév közös feladatairól Kálmán Tibor polgármester a napokban.
Kálmán Tibor elmondta, a diákparlament és a pedagógusnap is fontos pillérei Békés életének.
Fotó: Fotó: Gazsó János
Mint azt Facebook-posztjában kiemelte, noha az önkormányzat már jó ideje nem részese fenntartóként az iskolák életének, kiemelt feladatának tekinti a velük való további szoros együttműködést.
– Békés életében számos olyan pont van, ahol úgy a diákság, mint a pedagógusok is részesei, mozgatói az eseményeknek. A megbeszélésen két ilyen terület, a diákparlament és a pedagógusnap állt a megbeszélések középpontjában. Polgármesterként fontosnak tartom a diákság egyre szorosabb bevonását a város kulturális életébe, jövőképének magalkotásába. Ám „jól működő”, erős, céltudatos diáktársadalom csak elhivatott, elismert pedagógusok által születhet, ezért a két terület nagyon is egybevág – hangsúlyozta, majd hozzátette, az iskolák igazgatóival áttekintették az ehhez szükséges feltételeket, kölcsönösen felvázolták elképzeléseiket.
– Hiszem, hogy a diákparlament működése, illetve az idei pedagógusnap is fontos pillérei lesznek Békés 2024-es kulturális életének – fogalmazott.