A beteg mosolya bearanyozza az ápoló napját, erőt ad számára

Petra és Mária ápolóként dolgozik az Orosházi Dr. László Elek Kórházban a betegágy mellett. Szeretik a munkájukat és elhivatottan látják el a betegeket. Egyikük még csak 2 éve, másikuk azonban már 48 éve dolgozik a kórházban.

Lunczner Petra eredetileg a vendéglátásban szeretett volna elhelyezkedni.

– Bár édesanyám szociális gondozó, tehát van némi rálátásom erre a területre, soha nem gondolkodtam abban, hogy betegekkel foglalkozzak. Az iskolai pályáválasztási bemutatón kíváncsiságból megnéztem az ápoló képzést és magam is meglepődtem, mennyire megfogott, amit ott láttam és hallottam – mesélt a kezdetekről. Petra a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulójaként Orosházán kezdte meg tanulmányait általános ápolóként, és az orosházi kórházban töltötte a gyakorlati idejét.

– Már az iskolai képzés során is azt vártam, mikor mehetünk a kórházba. Emlékszem az első napra, amikor tanulóként beléptem a kórterembe, minden percét élveztem – fogalmazott mosolyogva. Már tanulóként körvonalazódott benne, hogy a belgyógyászaton szeretne dolgozni, mert ott sokrétű, igazán összetett feladatokat kell végezni. A sikeres vizsgák után 2022 júliustól teljes állásban dolgozik az orosházi kórházban. Az élet úgy hozta, hogy a belgyógyászat helyett a krónikus osztályra került.

– Ott tudatosult bennem: már nem tanuló vagyok, nincs mellettem az oktató és innentől minden felelősség az enyém. A krónikuson ráadásul főleg idősek fekszenek, többségük nagyon beteg, sokszor zavartak is. Nem egyszerű a gondozásuk. De hamar megtapasztaltam, hogy az idősebb kollégák segítenek, ha kell. Nincs könnyű dolgunk, néha lelkileg is megvisel a beteg állapota és sorsa. De amikor egy néni vagy bácsi gyenge, fáradt ujjaival megfogja a kezem, rám mosolyog és könnyes szemmel megköszöni, hogy segítettem, az minden, de tényleg minden nehézséget elfeledted. Ezek a helyzetek megerősítik bennem, hogy jól döntöttem, amikor az ápolói pályát választottam.

Mérhetetlen kitartás, tudás és tapasztalat áll Tóth Istvánné mögött. Mária 1976-ban végzett a Szegedi Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában csecsemő- és gyermekápolóként, és még abban az évben munkába állt az orosházi kórházban.

– A kezdetektől a csecsemő- és gyermekosztályon dolgozok. Néha végigveszem magamban az eltelt közel 5 évtizedet és elgondolkodom, mennyi minden változott, mennyivel modernebb lett a gyógyítás. Egy valami viszont ugyanolyan és soha nem fog változni: a gyerekek rengeteg figyelmet, törődést, gondoskodást, megértést igényelnek. Ennek megadásához viszont nem csak testben, hanem lélekben is ott kell lenni velük, ami tőlünk, ápolóktól is többet követel – foglalta szavakba érzéseit.

Ahogy az orvosoknak, úgy az ápolóknak is szükségük van a folyamatos tanulásra, képzésre, hisz rengeteg az újdonság a terápiákban, előírásokban. Ezért 1990-ben elvégezte az újszülött-, csecsemő- és gyermek intenzív terápiás szakápolói képesítést.

– Nagyobb lett a tudásom, de a felelősségem is. A születés utáni első időszakban a problémás újszülötteknél sok a teendő. A tanultakat itt lehet igazán hasznosítani. A nagyobb gyerekekkel ellentétben az újszülöttek nem szólnak, ha rosszul érzik magukat, ha fáj valamijük. Ott minden apró tünetet, jelet nekünk kell észlelni és a lehető leggyorsabban megoldani a problémát. Ez az igazi kihívás – mondta, miközben beszédéből sugárzott a nyugodtság, a kedvesség.

– Ahogy Petra mondta, a legszebb, amikor a beteg visszamosolyog rád, és ez így van a gyerekeknél is. Még akkor is, ha fájdalmas nekik a terápia, amit alkalmazunk. De ahogy telnek a napok és egyre javul az állapotuk, ők is érzik és tudják, hogy segítettünk rajtuk. Nincs nagyobb elismerés egy beteg gyermek mosolyánál, ölelésénél, nevetésénél, ez egyszerűen bearanyozza a napodat, sok energiát ad. Már csak ezekért az élményekért, a gyógyultan távozó gyerekekért megérte ez a 48 esztendő – mondta Mária.