Szakirányú Képzések Pályázat

2024.01.17. 19:45

Meghallgatták a mentorprogram pályázóit a mezőhegyesi szakképző iskolában

A Gluzek Gyula Agráripari Mentorprogramba pályázó tanulók meghallgatása a napokban zajlott a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium auditoriumában. Az intézmény 27 kiváló diákja – köztük két határon túlról érkezett – 6 szakirányú képzési területre nyújtott be pályázatot.

Csete Ilona

Az intézmény 27 diákja 6 szakirányú képzési területre nyújtott be pályázatot.

Fotó: Fotó: Baráth Zsolt

A fiatalok komoly szándékkal és a választott területről alapos ismeretekkel érkeztek. A rövid bemutatkozás során a legtöbben elmondták, miért választották az iskolát és leendő szakmájukat. Beszámoltak a családi gazdaságban, vagy a ménesbirtoknál szerzett eddigi tapasztalataikról és jövőbeni céljaikról. 

– Örömmel hallgattuk a képzéseinkkel kapcsolatos pozitív visszajelzéseket, és hogy több pályázónak az idősebb testvérei, sőt, már a szülei is ebbe az iskolába jártak – olvasható az oktatási intézmény hivatalos oldalán.

Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Gecző Viktor Attila sertéságazat-vezető hallgatta meg a modern sertéstelepi technológia területre jelentkező gyerekeket.

– Feltöltődni járok ide. A szakma jövőjét tekintve mindig bizakodást és reményt kelt bennem, amikor a pályázókat hallgatom – fogalmazott az ügyvezető.

A kérdéseket Kovács Norbert, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, a ménesbirtok menedzsmentjének a tagjai, a tanulók leendő mentorai – Borók Gábor lótenyésztési igazgató, Czakó Tibor szarvasmarha tenyésztési igazgató, Molnár Martin vadgazdálkodási csoportvezető és Szlovák Norbert öntözési csoportvezető, valamint Janovszki László igazgatóhelyettes, Magyar Tibor gyakorlati oktatásvezető és Tarkó Gábor, az iskola igazgatója tette fel. A mentorprogramban jelenleg résztvevő tanulók közül 13 fő ugyancsak részt vett a meghallgatáson, a pályázatok elbírálásánál az ő véleményük is kiemelt fontosságú.

Emberileg és szakmailag rendkívül érett megnyilatkozás, elkötelezettség, ami a legtöbb tanulót jellemezte a meghallgatáson.
Fotó: Baráth Zsolt

– Három éve indult el a mentorprogram és ez idő alatt is sokat fejlődött. Hiszek benne, hogy jó, amit csinálunk és szeretnénk évről évre magasabb szintre emelni ezt a képzési formát – emelte ki Kovács Norbert vezérigazgató, arra kérve a tanulókat, hogy ennek érdekében értékeljék a mentorált oktatási forma működését a szakmai tartalmaktól az óraszámokon át az értékelési és javadalmazási rendszerig.

Janovszki László igazgatóhelyettes, a mentorprogram szakmai vezetője így értékelte az eseményt: „Nagyon pozitív hatást tett rám, hogy a jelentkezők közül többen példaképként tekintenek egy-egy mentorált tanulóra. Valóban elismerésre méltó, ahogyan a programban résztvevő gyerekek motiválják, és az egyes szakterületek felé irányítják a fiatalabbakat. Ez azért is fontos, mert a jövőben a mentorált tanulók számának növekedésével fokozott szerepet szánunk az idősebb, a tapasztaltabb tanulóknak, akik maguk is részben átlépnek mentori szerepkörbe.

– Az intézmény 113. születésnapja előtt büszkeséggel hallgattam végig a pályázókat, és úgy éreztem, elődeink is büszkék lennének, sőt a jövő generációk képviselői előtt is például szolgálhat az az emberileg és szakmailag rendkívül érett megnyilatkozás, elkötelezettség, ami a legtöbb tanulót jellemezte. A pályázók idei mezőnye nagyon erős, nehéz dolgunk lesz a döntés meghozatalakor – tette hozzá Tarkó Gábor.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában