2023.12.08. 20:31
Fáklyás felvonulással indultak, szombaton kihirdetik Az év kiváló magyar mézét - galériával, videóval
Megkezdődött a XIV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál pénteken délután. A programsorozat nyitóeseményét a városháza dísztermében tartották, majd a lovagrendek látványos fáklyás felvonulása következett a gyulai várig.
Borszéki Viktória mézkirálynő is részt vett a látványos felvonuláson.
Fotó: Für Henrik
Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elmondta, egy nagy hagyományokkal rendelkező eseménysorozat kezdődött el ismét Gyulán.
– A Göndöcs Benedek Méhész Egyesület óriási munkát végez, hogy évről évre megszervezze a turisztikai szempontból is fontos rendezvényt – emelte ki hírportálunk kérdésre dr. Görgényi Ernő. Mint kifejtette, a mezőgazdaságban rendkívül jelentős a méhészet szerepe.
– Ezt a hivatást jellemzően családi vállalkozók végzik, és ez a polgári réteg nagy tiszteletet érdemel munkájáért, és azért, hogy hozzájárul a gazdaság, az agrárium fejlődéséhez – fogalmazott.
Fáklyás felvonulással indultak, szombaton kihirdetik Az év kiváló magyar mézét
Fotók: Für HenrikKitért arra, hogy a fesztivál a város turizmusát is erősíti, ami számos vendéget vonz, és a helyiek számára is kiváló programot jelent az adventi időszakban. Kiemelte, büszkék arra, hogy idén Magyarország Mézkirálynőjének a gyulai kötődésű Borszéki Viktóriát választották, aki amellett, hogy gyakorló méhész pszichológus is egy személyben.
Kozsuch Kornél, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés vármegyei elnöke elmondta, a méhészet egyre fontosabb szerepet tölt be a mezőgazdaságban, a méhészek jelenléte nagyon fontos a porzás során.
– A repce- és napraforgó-termesztők egyre nagyobb jelentőséggel tekintenek arra, hogy a táblák végén ott legyenek a kaptárak, és a méhek minél hamarabb odakerüljenek a virágokhoz – fogalmazott Kozsuch Kornél. – Már csak ezért is kiemelten lényeges a növénytermesztők és a méhészek kapcsolata, és a két ágazat is az együttműködésre törekszik. Ezt, ennek jelentőségét próbálja a NAK is a méhészek és a gazdatársak felé tolmácsolni – emelte ki.
A fesztivál szombaton is számos érdekességgel folytatódik. Méhészeti vásár lesz az Erkel Ferenc Művelődési Házban, nívós szakmai előadások követik majd egymást, illetve délután, 15.30-tól hirdetik ki Az év kiváló magyar méze eredményeit a Vigadóban.