Felújítás

2023.11.27. 17:43

Kramp János üzenetét rejtette az eleki templom időkapszulája - galériával

Nemrég leemelték az eleki Sarlós Boldogasszony-templom kupoláját felújítás miatt. A rézkupola pedig egy időkapszulát is rejtett, amit egy sajtótájékoztató keretében nyitottak ki, és tártak a közönség elé hétfőn.

Vásári Erzsébet

A nagyközönség előtt nyitották ki az időkapszulát

Fotó: Vásári Erzsébet

Dr. Nagy Angelika pályázati referens és projektkoordinátor köszöntötte elsőként a jelenlévőket azon a hétfői eseményen, amelynek keretében kinyitották a Sarlós Boldogasszony-templom rézkupolájában megtalált időkapszulát.

Szelezsán György polgármester elmondta, sorra következnek be a város életében történelmi pillanatok, és ezek közé tartozik a templomuk felújítása is. Elárulta, mintegy 4 évvel ezelőtt kezdtek munkálkodni Fazakas Gusztáv plébánossal és Wittmann Lászlóval, az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökével azon, hogy a település szívében található, közel 300 éves templomot felújítsák. Ennek érdekében számtalan egyeztetést folytattak, amiknek végül meglett az eredménye. Öröm volt látni számára a süveg leemelésekor azt, hogy az elekieknek is fontos a templom felújítása, hiszen több százan nézték végig az órákig tartó munkafolyamatot, amit végül vastapssal ünnepeltek. De felemelő pillanat a mostani is, hiszen őseik mintegy 120 évvel ezelőtt hagytak az utókornak egy üzenetet, amit ők is szeretnének megtenni egy új időkapszula elrejtésével a felújítás alatt álló süvegben.

Wittmann László projektfelelős ismertette, széles körű összefogással jutottak el a templom felújításáig. Visszaemlékezett: 1724-ben Frankföldről érkezett német frank telepesek jöttek Elekre, és telepítették újra, majd munkájukkal a következő évszázadokban felvirágoztatták. Az ő hitüknek és munkájuknak egyik gyümölcse a Sarlós Boldogasszony-templom, ami katedrális méretével méltán hirdeti azt a gazdasági és vallási erőt, amit elődeik rájuk hagytak.

Hozzátette, önkormányzatukkal arra törekszenek, hogy ennek a múltnak a jelenben és a jövőben is jó követői legyenek. Ezért is küzdöttek a templom felújításáért, és örömükre április végén megérkezett az a Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár által aláírt támogatói okirat, amely a mostani felújítás 120 millió forintos támogatásáról szól. Kiemelte, ez az összeg csupán a külső munkálatok egy részére elegendő, de mindenképp tervezik a folytatást.

Fajzi Tamás tervezőmérnök és felelős műszaki vezető elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy részt vehetnek a szerkezetében is különleges eleki templom felújításában. Egyedülálló ugyanis abból a szempontból, hogy a födémszerkezetének nagy része betonból készült az 1900-as évek elején, amikor kereszthajóval bővítették ki. Hozzátette, a kupola felújítása reményei szerint csak az első lépés, és ennek megfelelően már folyamatban van a templom teljes külsejének felújítására vonatkozó tervek előkészítése.

Fazakas Gusztáv plébános elárulta, egy olyan nagy előd munkája tárul most a nagyközönség elé, aki Elek egy emblematikus egyénisége volt, mégpedig dr. Kramp János plébánosé, aki 1888-1913-ig szolgált náluk. A plébános egyik nagy terve pedig a Sarlós Boldogasszony-templom kibővítése volt, amit 1901-1906 között valósítottak meg. Utóbbira azért volt szükség, mert a templom statikailag rossz állapotba került. Kramp János pedig úgy gondolta, hogy az akkor 10 ezer fős Eleknek szüksége van egy nagyobb templomra, ezért kereszthajóval bővítették ki, a boltívét pedig teljesen újraépítették. Ekkor került be a kupolába, azon belül is a kereszt alatt található gömbbe a most előkerült időkapszula.

A Wenckheim család tagjai újíttatták fel a templomot az 1900-as évek elején

Dr. Kramp János az időkapszulába rejtett üzenetben azt írta, hogy a kapszulát rejtő rézgolyó és kereszt 1904. október 19-én került a helyére gróf Wenckheim Frigyes, gróf Wenckheim Géza és gróf Wenckheim Dénes, az Eleki Római Katolikus Egyház kegyurai költségén. Ugyanezen személyek készíttették a toronytetőt, amit rézlemezekkel fedettek le, és a templom egyéb részeit is javíttatták.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában