Beol podcast

2023.11.14. 11:33

Bohócnak tanul a főiskolán, 53 évesen: stúdiónk vendége a békéscsabai Berta János, Jimmy

Stúdiónk vendége a békéscsabai Berta János volt, akit a városban és Békésben is sokan Jimmyként, Jimmy bohócként ismernek. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy Jimmy most megtanulja azt, amiből 30 éve él. Vagyis profi bohócnak tanul 53 évesen a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán. Ahogy mondta, ettől újra kivirult, boldog, és diákigazolvánnyal utazhat a vonaton. Jimmy-vel Nyemcsok László újságíró beszélgetett.

Beol.hu

Berta János.

Fotó: Bencsik Ádám

–  Harmincéves álmom vált valóra azzal, hogy felvettek, élvezettel veszek részt az órákon, a szakma legjobbjaitól tanulhatok, folyamatosan fejlődhetek – ecsetelte. – Reggel kilenctől este hatig tartanak a foglalkozások, van ebben mozgás- és táncórától az improvizálásig, a zsonglőrködésig minden, ami kell. Úgy elfáradok fizikailag és mentálisan, hogy a házi feladat megírása után este kilenckor bezuhanok az ágyba, és alszom reggel 5-ig. Olyan, hogy 8 órát aludjak, szerintem még sohasem fordult elő velem.

Jimmy beszélt arról, már 10 évesen zenebohócnak öltözött be az iskolai farsangon, amikor pedig Csabára jött a cirkusz elvarázsolta őt a látvány. Nemcsak a produkciók, hanem ahogy megérkezett a karaván, vagy éppen két előadás között főztek a bohócok a lakókocsiban.  – Szeretem megnevettetni az embereket, de a legboldogabb akkor vagyok, ha az előadásomon valakinek könny csordul ki a szeméből, mert akkor tudom, hogy sikerült megszólítanom, kinyitnom a lelkét – ecsetelte Jimmy. – Nekünk, bohócoknak, előadóművészeknek az is  feladatunk, hogy töltsük a lelkeket.

Kitért arra, 11 kilót fogyott, és már újra megcsinálja a kézenátfordulást, ami a fájós csípője miatt az utóbb időben már nem ment. A legfontosabb számára pedig az, hogy a felesége is támogatta abban, hogy három évig főiskolára járjon Pestre.   

Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában