30 év után

2023.10.10. 08:38

Szolnokon találkoztak a Kemény Vasutasok

Közel 30 év után találkoztak a békéscsabai Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola, Vasútüzemi technikusai a hétvégén Szolnokon, mindazok, akik jelenleg is a kötöttpályás közlekedés valamelyik szakágában dolgoznak.

Papp Gábor

Az eseményt Guska Imre, a MÁV Szolnoki Csomóponti Főnökség Vezetője szervezte, aki szintén tagja volt az osztálynak.

Mint megtudtuk, 1986 és 1990 között 4 vasútüzemi technikusi évfolyamot indított az iskola, mely olyan szakembereket képzett és bocsátott a MÁV számára, akik a mai napig is hivatásuknak tekintik választott pályájukat. A szakmájukat gyakorló, a pályán maradó szakemberek az iskolájuk neve alapján Kemény Vasutasoknak nevezik magukat.

 

A békéscsabai alma mater olyan vasúti szakembereket bocsátott a hazai kötöttpályás közlekedés részére, amelyre a mai napig is büszke lehet. A magasan képzett szakemberek szívesen beszéltek életpályájukról, szívélyesen emlékeztek példát mutató oktatóikról, tanárairól, az iskolában kötött – máig fennmaradó – barátságokról. Megállapodtak a jó hangulatú találkozásnak hagyományt teremtenek és jövő ősszel ismét találkoznak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában