Október 23.

2023.10.23. 12:52

Egy nép azt mondta, hogy elég volt: 1956-ra emlékeztek Gyulán – galériával

Gyulán az Október 23. téren emlékeztek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharcra.

Papp Gábor

Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója mondott ünnepi beszédet.

Fotó: Lehoczky Péter

Ünnepi beszédében Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója elmondta, 1956 szabadságkérdése világtörténelmi jelentőséggel bírt: a magyarok összefogtak az idegen elnyomás ellen. Mint kiemelte, mi magyarok azért akartunk szabadok lenni 1956-ban, mert tudtuk, hogy nincs módunkban kitérni a hűség elől.

– Mertünk szabadok lenni, mert tudtuk, hogy egyéni, s közös vállalásaink hozhatják el a szabadságot, vezethetnek el bennünket az igazsághoz. Mert nincs módunkban kitérni a hűség elől. S nem lehet belenyugodni az örökös félelembe, a mindenhová behatoló és mindent behálózó zsarnokságba, az elnyomásba, a kiszolgáltatottságba, a sztálinista terror örökségébe s örökösségébe „Egy nép azt mondta: elég volt!” – fogalmazott Teleki-Szávai Krisztina idézve Márai Sándort is. – Szolidaritási tüntetés, követelések, a diktatúra szimbólumának megsemmisítése, népfelkelés, tömegmegmozdulások, fegyveres harc. „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” Lövedékek csapódtak a fegyvertelen tömegbe. 

 

A tankerületi központ igazgatója hangsúlyozta, a nemzeti szolidaritás jegyében a szabadságért, az alapvető emberi jogokért életüket adó magyarok történelmet, világtörténelmet írtak. Meg merték kérdőjelezni a kommunista rendszer létjogosultságát, egy idegen hatalom elnyomását.

Az ünnepi műsorban közreműködött Rékasi Károly színművész, Kurkó József Kristóf színművész, a Tabán Táncegyüttes és az Erkel Vegyeskar.

Ezt megelőzően Gyulaváriban, az 56-es kopjafánál Király Sándorné, a Gyulavári részönkormányzat külsős tagja mondott beszédet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában