Örömfutás

2023.09.28. 12:48

Több mint hétszázezer forint gyűlt össze a kétegyházi beteg kislánynak

Összesen 730 ezer forint gyűlt össze a nevezésekből és az adományokból a MILAVIT Jótékonysági Örömfutáson, amit a múlt hétvégén tartottak Kétegyházán az Innovatív Kutatás-fejlesztés az Egészségügyért Alapítvány és az önkormányzat jóvoltából. A bevételt a szervezők a ritka genetikai betegségben szenvedő, háromesztendős Szabó Zsófinak ajánlották fel.

dr. Nagy Szilvia

Az adományt az Innovatív Kutatás-fejlesztés az Egészségügyért Alapítvány képviseletében Szatmári Laura, az önkormányzat nevében pedig Dr. Rákócziné Tripon Emese adta át. A polgármester elmondta, a rendezvényen minden korosztály képviseltette magát, a közösség megmutatta jóságát, erejét. 

– A futás és a kerékpározás volt a legnépszerűbb, szép számmal érkeztek a környező településekről is. Előbbinél a legfiatalabb induló a másfél éves Boda Bence volt Gyuláról, de volt olyan helyi, hatvan év feletti is, aki öt kilométert futott le a nemes cél érdekében. Zsófiéknál nagy volt az öröm, közel négyhavi kezelés költsége gyűlt össze – részletezte.

Zsófi édesanyja, Popp Szilvia hozzátette, szavakba sem tudják önteni, mennyire hálásak a szervezőknek és a résztvevőknek, nagyon jó érzés volt átadni a futóknak az emlékérmeket.

 Három hónapos kora óta kap fejlesztéseket

Zsófi az úgynevezett Pierpont-szindrómában szenved, ami az egyik legritkább genetikai betegség, a világon mindössze tíz gyermeket érint a kétegyházi kislányon kívül. Az orvosok azt mondták, Zsófi nagy valószínűséggel nem fog beszélni, de a járást megtanulhatja. A kislány több egészségügyi problémával is küzd: gyengébb a szeme, jobb fülére közepesen halláscsökkent, van gond a szívével, az emésztésével, a lábát is műtötték. Három hónapos kora óta kap fejlesztéseket. Szülei kéthavonta viszik a budapesti Apróka Fejlesztőházba, ahol intenzív terápiát fizetnek, a többi fejlesztést pedig Békésen és Békéscsabán oldják meg heti rendszerességgel. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában