Békéscsaba

2023.09.15. 20:51

Évadnyitó gálaműsort adott a Viharsarok Táncszínház - galériával

Új ősbemutatós darabjába, A szőke ciklon című eltáncolt regénybe (Szabó Attila – Ifj. Mlinár Pál – Lovas Gábor) engedett bepillantást a közönségnek a Viharsarok Táncszínház péntek esti békéscsabai Évadnyitó Gálaműsorán. Az eseménynek a Balassi Bálint Táncművészetek Háza adott otthont.

Vásári Erzsébet

Fotó: Für Henrik

A programot Czitor Attila vezette, akitől megtudtuk, a Viharsarok Táncszínház 2020-ban alakult. Társulatának célja, hogy megőrizve a magyar néptánckultúra gondolatiságát, valamint formavilágát, és azt a színházi életbe átemelve egy új, értékteremtő műfajt hozzon létre. Hisznek ugyanis abban, hogy a néptáncnak, mint technikának, és kifejező formának helye vana színpadon, ráadásul alkalmas egész estés előadások létrehozására a szélesebb közönség számára is.

Mlinár Pál, a táncszínház ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt évadjuk még magában hordozta a pandémia problémáit, illetve újabbakba is ütközött, hiszen három hónapra be voltak zárva a színházak a tél folyamán. Ők azonban alapítványként nyitva maradtak, és helyet adtak többek között a Jókai Színháznak és a Csabagyöngye Kulturális Központnak is. Hozzátette, az előző évek szorgalmas és emberfeletti teljesítményéből adódóan indították el a 2023/24-es tanévet annak ellenére, hogy a lehetőségeik szűkültek.

Az ügyvezető igazgató elárulta, sok jó dolog is történt velük az utóbbi évben, hiszen nyújtottak be pályázatot a kiemelt előadóművészeti szervezeti forma elnyerésére, aminek elbírálása az év végére várható. Ez pedig siker esetén újabb lehetőségeket nyithat meg számukra. De vannak további pályázataik is, hiszen mindent megragadnak, ami által fejlődhetnek. Mlinár Pál visszaemlékezett: az elmúlt évadot 7 produkcióval és azokból összesen 100 előadással zárták.

Varga Tamás alpolgármester elmondta, 2020-ban, amikor a pandémia miatt éppen bezárt minden, akkor a Balassi Táncegyüttesből kinőtt egy új intézmény, a Viharsarok Táncszínház. Ez pedig azt mutatja, hogy tanultak az eleink bátorságából, miszerint vészterhes és nehéz időkben nem visszahúzódni kell, hanem új utakat kell keresni, azokon bátran előrelépni, és megragadni minden lehetőséget. Ezt persze úgy tudták megtenni, hogy egy rendkívül biztos alapra építkeztek, hiszen az idén 75 éves Balassi Táncegyüttes egy olyan erő, amire hittel lehetett vállalni újdonságot.

Ifj. Mlinár Pál, a táncszínház művészeti vezetője elárulta, a most induló évad az előzőnél talán még tartalmasabb lesz. Az első, és egyben az évad legnagyobb dobása a Viharsarok Táncszínház társulatának A szőke ciklon című darab lesz, ami a Rejtő Jenő által írt klasszikus feldolgozása, természetesen táncos alkotásban. A darabot novembertől láthatja a közönség a Jókai Színház nagyszínpadán. A következő nagy feladatuk a februári bemutatóra készülő Munkácsy, a festőfejedelem című musical lesz Koltai Gábor rendezésében. Szintén ebben az évadban készülnek még egy meglepetéssel, mégpedig az Állati mese című táncjáték felújításával, amit 2024 tavaszára terveznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában