Nemzeti park

2023.08.24. 06:36

Tizenhat pár kuvik költött ebben az évben Cserebökénynél

Idén a szokásosnál több, összesen tizenhat pár kuvik költött sikeresen a szalakótáknak kihelyezett odúkban Szentesnél, Cserebökény részterületén – írták meg a szarvasi székhelyű Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

Gyemendi Réka

Egy-egy alkalmas odúba évente visszatérnek és költenek a kuvikok

Fotó: Őze Péter/KMNP

Cserebökényben az egyik leggyakoribb bagolyfaj a kuvik, ami főként a nyíltabb, mozaikos területeket, kaszálókat, fás legelőket, illetve az állattartótelepekhez és tanyákhoz közeli területeket kedveli. Megtelepszik a falvakban, mezővárosok szélén, viszont a zárt erdőségeket elkerüli.

A kuvik évente egyszer költ, főként tanyákon, állattartótelepeken, istállók, juhhodályok padlásain vagy alkalmas üregekben, odúkban. Ha a költés sikertelen volt, akkor pótköltések is előfordulnak. A kuvik nem épít fészket, a 3-5 tojását április végén, május elején közvetlenül az aljzatra rakja. A hím nem ül a tojásokon, táplálékot hord a tojónak. Kezdetben mindig a tojó osztja szét az élelmet a fiókák között, később mind a két szülő részt vesz az etetésükben. A fiókák négyhetes korukban repülnek ki, azonban a szülők ezután is gondozzák őket. A kuvikok elsősorban kisemlősöket és gerincteleneket fogyasztanak, de néha madarakat, kétéltűeket, hüllőket, halakat is zsákmányolnak. Azokban az években, amikor túlszaporodnak a mezei pockok, főként ezeket a rágcsálókat vadásszák. 

A Körös-Maros Nemzeti park kiemeli, Cserebökényben az utóbbi néhány évtizedben folyamatosan eltűntek a kuvik hagyományos költőhelyei, mint a tanyás ingatlanok, régi állattartótelepek, az új építésű ingatlanok pedig sok esetben teljesen zártak. 
„Megfigyeltük, hogy a lakott területek közelében kihelyezett szalakóta odúkban szinte mindig költ egy pár kuvik is. Cserebökény térségében az idén 16 pár kuvik költött sikeresen. Egy-egy alkalmas odúba évente visszatérnek és költenek a kuvikok” – fogalmaznak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában