Rendezvény

2023.08.22. 13:58

Magyar napot tartanak Tokióban, de előtte japán nap lesz Gyulán

Japán Nap – Hirosima címmel rendeznek programsorozatot szeptember 9-én, szombat 11 órától Gyulán, a Vigadóban – jelentette be Alt Norbert alpolgármester és Hankó Ferenc, a MAPON Egyesület elnöke az esemény helyszínen tartott kedd délelőtti sajtótájékoztatón.

Papp Gábor

Újszászi Ilona, Alt Norbert és Hankó Ferenc

Fotó: Bencsik Ádám

Alt Norbert elmondta, a rendezvény komoly hagyományokkal rendelkezik, és az idei japán napnak van egy apropója, Hirosima.

– Ha Magyarországon elhangzik a város neve mindenki az 1945. augusztus 6-i borzalomra, a településre ledobott atombombára és annak következményeire gondol – tette hozzá. – A programmal szeretnénk üzenni, szeretnénk elutasítani a háborút. Ugyanakkor magának a japán városnak az életét is szeretnénk bemutatni.

Hankó Ferenc elmondta, Hirosima a béke szimbóluma, amely jólétben éli mindennapjait nem felejtve el a régmúltat.

Szólt arról, hogy egy előzetes egyeztetés után a közelmúltban dr. Kovács Emese, a tokiói Magyar Kulturális Központ kulturális attaséja Gyulán járt, ahol dr. Görgényi Ernő polgármesterrel is találkozott a szakember. Egyebek mellett arról is döntöttek, hogy jövőre rendeznek egy Magyar Nap – Gyula című eseményt Tokióban.

A szeptemberi japán napon többször is lesz szó Hirosimáról, Hibara Miyuki videóbemutatót tart majd, Hankó Ferenc a városról és nevezetességeiről fog beszélni. 

A rendezvényt dr. Görgényi Ernő polgármester és Ohtaka Masato, Japán magyarországi nagykövete nyitja meg. A programot színesíti japán táncosok bemutatója, lesznek japán dallamok a Szakura együttessel, koncert adnak a japán zeneakadémisták. Japán Cuccok Vására, japán hadihajók papírmakett-kiállítása, kalligráfia-bemutató, japán italok bemutatása, origami, japán harcművészet-bemutató, kimonó- és yukata-bemutató is színesíti a napot.

Dr. Újszászi Ilona újságíró, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság kommunikációs szakértője ismertette, a rendezvényen bemutatják majd Karikó Katalin Japánhoz köthető munkásságát, díjait. Mint mondta, a kutató életútja sok ponton kötődik a távoli országhoz. Japánban jelent meg először könyv Karikó Katalinról. A Szegedi Tudományegyetem külön készül a napra, illetve szegedi japán diákok is érkeznek majd az eseményre. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában