2023.07.23. 20:51
Motorosok között palacsintáztak a nem színötös gyerekek Békéscsabán
Palacsintával várta vasárnap a Csabai Rendezvénypajtában a Körös Motoros Karitatív Egyesület azokat a gyermekeket, akik az előző tanévet nem színötös bizonyítvánnyal zárták. A motoros felvonulással ugyancsak megspékelt rendezvényt, partit immár harmadik alkalommal hívta az életre a civil szervezet.
Palacsintával várták a gyerekeket a motorosok.
Fotó: Für Henrik
Huszka-Seben Gabriella, az egyesület elnöke elmondta, hogy anno találtak egy felhívást, miszerint egy vállalkozás megajándékozza azokat a fiatalokat, akik bizonyítványa kitűnő lett. Úgy gondolták, hogy egy nem színötös bizonyítvány és diák nem ér kevesebbet egy kitűnőnél, hiszen nem a jegy, az osztályzat a lényeg, hanem a befektetett munka és energia. Ezért várták a nem színötösöket jutalomként palacsintával, ami motivációt is jelent a tanulóknak a továbbiakban.
Az egyesület hat éve jött létre jótékony céllal, és amellett, hogy a tagok is részt vesznek karitatív eseményeken, ők is szerveznek ilyen akciókat, valamint segítik például a beteg gyermekeket akár műanyag kupakok gyűjtésével, akár motoros felvonulással. Huszka-Seben Gabriella elnök hozzátette, hogy a kemény magba tízen tartoznak, de vannak pártoló tagjaik is. Idén a békéscsabaiak szavazatai alapján Herczeg Tamás országgyűlési képviselőtől Közösség-díjat érdemeltek ki.
A vasárnapi rendezvényen a gyerekek nemcsak palacsintázhattak és motorokat nézegethettek, hanem találkozhattak például két fiatal tehetséggel: Talabér Emília gokartversenyzővel, sőt, akár a járművébe is beülhettek, valamint Bereczki Bianka motokrosszversenyzővel, aki szintén elhozta kétkerekű járgányait.