Csorvás

2023.07.27. 11:58

Felvonultatták a tehetségeiket a programzáráson

A levegő lovagjai című pályázat programzáró ünnepségét tartotta az Edison Klub Tehetségpont, melyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program 2 millió forinttal támogatott.

Csete Ilona

A magaslégköri ballonjuk 35kilométeres magasságban járt

Népes közönség előtt – félszáz meghívott vendég jelenlétében – tartotta meg előadásait a pályázati csoport a csorvási iskola aulájában.

Kovács Irén Ibolya, a program fővédnöke megnyitója után Murvai József programfelelős, az Edison Klub vezetője mesélt az elmúlt időszak pályázati programjairól. Kiemelte, hogy a Nemzeti Tehetség Program keretében több mint tíz éve eredményesen pályáznak és önzetlen segítők is részt vesznek a programok megvalósításában.

Barta Damján 5. osztályos tanuló bemutatta micro:bit programját a közönségnek. Benyovszki Gergő és Takács Ádám nyomással és sűrűséggel kapcsolatos fizikai kísérleteikkel álltak ki a közönség elé. Szekerczés Martin 9. osztályos diák a SCRATCH-ben készített lövöldözős játékát mutatta be.

Benyovszki Gergő és Barta Damján is bemutatkozott a programzárón

Az ötödikes Lovas Olivér bemutatta az általa tervezett 3D nyomtatóval készített ágyúját. A harmadikos Majoros Máté a Bee Bot robotméhecskék programozását ismertette. Vendégelőadóként Répás Kincső 5. osztályos tanuló a táblára szerelhető filctartó találmányáról beszélt. Gelegonya Vivien 5. osztályos diák külső támogatóként csatlakozott a csoporthoz. Az ötödikes Budai Márk a Lego Technik autó összeállításával szerepelt. A kilencedikes Csáki Tamás Ádám a 3D tervezést mutatta be. A műsor alatt kinyomtatott egy kulcstartót a rendezvény elején kisorsolt vendégnek.

– A legnagyobb érdeklődést kiváltó programunkat, a magaslégköri ballonkísérletünket Szluka András mentorunk, üzemmérnök informatikus, MSc hallgató ismertette. A ballon 35 025 méter magasságot ért el, a kameránk lélegzetelállító felvételeket készített. Az emelkedés során a nézők telefonjaikkal élőben követhették az eseményeket, amatőr rádión folyamatosan érkeztek magyar hangon a GPS adatok. Az eszközök programozását Szabados László villamosmérnökkel közösen végezték, a szakszerű hidrogéntöltést és a ballon sikeres felbocsátását Papp Lászlónak köszönhettük – sorolta Murvai József, aki hálás szívvel köszönte meg e programjuk támogatóinak (Kukla Zsolt elektrotechnikus, Kukla Imre a Solargroup Energy Kft. ügyvezető igazgatója, Kelemen Mihály, a Csorvási Gazdák Zrt. elnöke és a rádióamatőrök közössége), hogy a fiataloknak s mindazoknak ilyen maradandó élményt nyújthatott hathatós segítségükkel az Edison Klub idén is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában