Gyula

2023.07.27. 16:14

Fekete szemeteskukákat húzott az útra

Több szemeteskukát is felborított és az út közepére húzott egy fiatal Gyulán. A fiú mindezt sötétedés után tette, így veszélyeztette az úton közlekedők biztonságát. A rendőrök rövid időn belül azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Papp Gábor

Fotó: Shutterstock

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei szerdán 0 óra 20 perckor Gyulán, a Várkert utcában arra lettek figyelmesek, hogy több szemeteskukát is felborítottak és egymás mellé fektettek az úttesten. A szeméttárolók – amellett, hogy akadályozták a közlekedést –, balesetveszélyesek is voltak, hiszen sötétben a fekete színű kukákat nehezen lehetett észrevenni. A helyszínelés után a rendőrök járhatóvá tették az utat, majd adatgyűjtésbe kezdtek, és 12 óra alatt azonosították azt a fiatalt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A 16 éves fiú elmondta nekik, hogy este szórakozni volt a barátaival, és sokat ivott. A történtekre emlékezett ugyan, de nem tudta megmondani, hogy miért húzta a szemeteseket az útra. A Gyulai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indított ellene.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában