2023.06.21. 19:55
Sipos Gazda az újrahasznosítást népszerűsítette a csabai RoboKalandban
A műszaki kreativitás, a természettudomány és az agráriumban a környezettudatos gazdálkodás, a tiszta, szennyezésmentes termelés megteremtése kapcsolódott össze szerdán délután Békéscsabán, a RoboKaland Tudásközpontban. A hódmezővásárhelyi Sipos József, vagy ahogy az egész országban ismerik, Sipos Gazda volt a vendége az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelynek. A gyermekeket és a felnőtteket is bevonták az újhasznosítás világába.

Sipos József tartott előadást, az érdeklődő gyerekek és felnőttek részére.
Fotó: Bencsik Ádám
Gajdács Krisztián szoftverfejlesztő, elektronikai és varrógépműszerész. Felesége, Gina pedagógus, jelenleg is tanít az Erzsébethelyi Általános Iskolában. Emellett pedig gyermekkel foglalkoznak a RoboKalandban. Az ifjú generációt arra tanítják, hogy lehet élhető jövőt, tiszta bolygót teremteni.
– Nálunk a gyermekek mindent (is) megtanulnak, készítenek és megjavítanak – hangsúlyozta Krisztián. – Ez egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból új, csodás dolgokat építünk, közösen. Érthetően, egyszerűen, játékosan. Amit a gyermekek építenek, hazavihetik.
Gina és Krisztián lényegében a semmiből hozta létre az alkotóműhelyt 2019-ben. Gyermekeknek szerveznek táborokat, szakköröket, és ami elektronika, de már nem üzemel, azt szétszerelik és építenek belőle izgalmas, működő projekteket. Így lesz az elavult nyomtatóból robotkar, a régi tévé hangszórójából bluetooth-os kihangosító.

Fotó: Bencsik Ádám
Az indulás óta a lakásukban több tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze, több száz gyermekkel foglalkoztak, köztük 50 hátrányos helyzetűvel. A projekteket mindig a kicsikkel együtt találják ki, minden alkalommal kicsit másból, máshogy készül el a megálmodott eredmény.
– Arra törekszünk, hogy a gyermekek a legjobbaktól tanuljanak, ennek érdekében az ország legelismertebb szakembereit hívjuk segítségül. Most például Sipos Gazdát – ecsetelte a RoboKaland alapítója.
Sipos József elmondta, hivatásának tekinti, hogy segítse az embereket azáltal, hogy friss, ellenőrzött, vegyszermaradék-mentes, egészséges élelmiszerek és alapanyagok kerüljenek az asztalokra.
– Növényorvosként, agrármérnökként olyan külföldi és hazai szakmai tapasztalatokra tettem szert, melyeket hazámban szeretném kamatoztatni – emelte ki. – Mégpedig azáltal, hogy miként védekezzünk közösen a károsítók ellen a kémiai módszerek mellett más lehetőségekkel is. Fontosnak tartom a szakképzést, és az ismeretek átadását a jövő generációjának. Ennek megfelelően egyetemen címzetes docensként is segítem a jövő szakembereinek képzését.
Az egyik mérföldkő Sipos Gazda életében az volt, amikor méhészeti szakvizsgát tett 1992-ben, kiváló eredménnyel, és családi méhészetet indítottak. Nem csoda, hogy a méhek szerdai, békéscsabai workshopjában is szerepet játszottak. A csoporttal közösen dolgoztak ki egy-egy felmerülő problémára megoldást, végigvették a lehetőségeket.
– A beporzó rovarok, méhek érzékenyek a vegyszeres gazdálkodásra, a fertőzött, szennyezett növényekre, így a beporzási munkájukat nem tudják megfelelően elvégezni – ecsetelte Sipos Gazda. – A természetes beporzók visszatérése akkor lehetséges, ha újra természetes lesz számukra környezet, nincsenek növényvédőszer-maradványok. A természet körforgását érzékeltetve magokat ültettünk el a gyermekekkel, például citromfüvet, újrahasznosított cserépbe. A kifejlett növényekre majd jönnek a méhek, és újra egyensúlyba kerül a természet körforgása.
A lehetőség ott van mindenki kezében
Sipos Gazda kiemelte, súlyos betegségből felgyógyulva határozta el, hogy embertársait a tudatos táplálkozásban és az egészséges életmódban szeretné segíteni. 2020-ban Az Év Agrárembere 2019 közönségdíjasa lett, a növényvédelmi kategória díját pedig neki ítélte a szakmai zsűri.
– Egészségünkhöz azzal is hozzájárulhatunk, hogy tisztában vagyunk azzal, mit eszünk meg – ecsetelte. –. Sajnos, egyre több a környezetünkben lévő allergiás, és súlyos betegségben szenvedő ember. Ehhez a jelenséghez nagymértékben hozzájárulhatnak az élelmiszereinkben előforduló adalékanyagok, színezékek, továbbá vegyszermaradványok is. A lehetőség ott van mindenki kezében, amihez a szakmai segítségemet ajánlom fel. Személyes garanciát vállalok arra, hogy az általam „szaktanácsolt” gazdaságokból nem kerül vegyszermaradványokkal és hozamfokozókkal terhelt élelmiszer az asztalokra.