Békéscsaba

2023.06.12. 16:58

Finn élményeikről meséltek az andrássys diákok

A finn hétköznapok, élmények kerültek a középpontba azon a versenyen, amelyet a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium szervezett hét négytagú középiskolás csapatnak hétfőn a Kollaborban. A viadalra két-két csapat érkezett a Vízműből, a Szent-Györgyiből és a Kósból, egy pedig a Közgéből.

Licska Balázs

Az andrássys diákok megosztották, hogy milyen élményeket, tapasztalatokat szereztek Finnországban

Fotó: Für Henrik

Bereczki Márta és Malatyinszki Edit, az Andrássy igazgatóhelyettese és tanára elmondták: a megmérettetést egy, a fenntarthatóságot szem előtt tartó Erasmus-projekthez kapcsolódva rendezték meg. Ugyanis nemrég a gimnáziumból tíz diák és hat pedagógus töltött egy hetet a finnországi Jyväskylä városában. Az ott szerzett tapasztalataikról, élményeikről meséltek az andrássys fiatalok – Benke Noémi, Borbély Emese, Miano Olívia és Szabó Bálint – a többi középiskolából érkezett csapatnak.

Elmondták: lehetőségük nyílt betekinteni a finn középiskolások életébe, rengeteg élménnyel gazdagodtak, többek között túráztak, grilleztek. Megismerkedtek az északiak mentalitásával: bár őket kedvesen fogadták, valójában kevéssé nyitottak az idegen felé, ugyanis nagyon tisztelik a magánszférát.

 

Az oktatási rendszerről is tapasztalatokat szereztek: az alapfokú oktatás kilenc évig tart, ezt követi három év gimnázium. 

 

Egy tanév tíz hónapból áll, kéthavi szakaszokra bontva; és bár vannak kivételek, nagyjából a diákok döntenek arról, hogy melyik tantárgyat mikor teljesítenék. Az órák 75 percesek, és szinte minden digitalizált, kevés könyvet használnak. Az intézményeken belül vannak elszigetelt részek, ahova el lehet vonulni: beszélgetni, készülni a következő órára.

 

Az előadást követően több feladatot is kapott a hét gárda. 

 

A paletta igen széles volt, voltak köztük kvízkérdések és keresztrejtvények, olyanok, amelyekben kreativitásukat mutathatták meg a tanulók, olyan, amelyeknél a gyorsaság döntött; de vitát is kellett folytatniuk.

A versenyt támogatta a helyszínt adó Kollabor mellett a finn nagykövetség és a Békéscsabai Magyar-Finn Baráti Kör. A kör elnöke, Lupták Zoltán tapasztalata szerint a fiatalok érdeklődőek, és igyekeznek őket tájékoztatni figyelmet felkeltő formában arról, ami számukra izgalmas lehet. Az elmúlt egy-két évben folytatott eszmecserék alapján érdeklik a diákokat a finn jó gyakorlatok, a finn hétköznapok, a finn valóság. Hangsúlyozta: az északi ország sok mindenben élen jár, például sokat fektet az oktatásba.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában