2023.05.24. 19:58
Ovi-foci pályát avattak Gyulán, a Törökzugi óvodában
Átadták a városi saját forrásból elkészült Ovifoci-pályát szerdán délelőtt a gyulai Törökzugi óvodában.

A gyerekek már ki is próbálták a pályát.
Fotó: Für Henrik
Az eseményen Budai-Szűcs Éva tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, majd az óvodások adtak ünnepi műsort.
Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, a beruházás kizárólag városi saját forrásból, mintegy 7,5 millió forintból készült el. Mint azt hírportálunk kérdésére kifejtette, a műfüves létesítmény hatszor 12 méteres, két darab egyméteres kiskapuval, amelyek mögött gyerekek számára kifejlesztett kosárpalánkot helyeztek el, illetve mobil röplabdahálót is beszereztek. Az említett sportágak mellett a pályán a floorball és a kézilabda alapjainak elsajátítására is lehetőség nyílik.

Kónya István kitért arra, hogy a pálya átadása egy fejlesztési folyamat elejét is jelenti, hiszen az úgynevezett TOP Plusz pályázati programok segítségével számos beruházás valósulhat majd meg. Emlékeztetett arra, hogy egyetlen óvoda, az Ewoldt Eliz Óvoda még felújításra vár. Az elképzelés bekerült a fejlesztési programjukba, amelyet a képviselő-testület is jóváhagyott. Emellett a sportudvarokat is szeretnék fejleszteni az óvodákban, akár hasonló jellegű pályákkal. Az eseményen Szabadosné Bécsi Katalin, a közeli 5. számú általános iskola tagintézmény-vezetője egy labdát nyújtott át Budai-Szűcs Évának mintegy szimbolizálva és erősítve a két intézmény együttműködését.
A pályát Makráné Gombkötő Zita, Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetője, Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselő, Kónya István és Budai-Szűcs Éva adta át. Bagyinszki Attila edző vezetésével pedig a gyerekek ki is próbálhatták a pályát.