Békés vármegye

2023.05.05. 16:40

Ballagásra papagájvirágot, anyák napjára cserepest visznek

Az anyák napja közeledtével és a ballagások kezdetével a megszokottnál jóval több virág fogy mind a virágárusoknál, mind a piacokon. Nagyné Giricz Edit, a békéscsabai Borostyán virágüzlet vezetője elmondta, náluk az utóbbi években ballagásokra nagyon divatba jött a papagájvirág (strelitzia). Körülnéztünk a békési piacon is.

Ny. L.-P. G.

Szász Tiborné elmondta, a virágzó növények nagyon fogynak anyák napja előtt. Fotó: Bencsik Ádám

– Emellett ezekre a rendezvényekre a rózsa-, bazsarózsa és a tavaszivirág-csokrok a legnépszerűbbek, kedvelt magában a frézia és a tulipán is – hangsúlyozta a virágkötő. – Anyák napjára sokan inkább cserepes virágot választanak, ami tovább dísze lehet a lakásnak.

Kovács András őstermelő elmondta, egy hete szedik a török szegfűt, hogy legyen elég a hétvégére.

Nagyné Giricz Edit kitért arra, ezen a hétvégén a szokottnál jóval nagyobb a forgalom üzletükben is, ezért is jobb számukra és a vásárlóknak is, ha előre megrendelik a csokrokat, egyéb virágokat, díszítéssel. Így nem kell sorban állni, az adott időpontra elkészítik az ajándékot, másrészt jobban tudnak tervezni. Egy kicsit ugyanis mindig lutri, mennyi növényt kérjenek a boltba, hogy jusson mindenkinek, amit szeretne, de ne maradjanak rájuk elsősorban a szálas virágok a két ünnep után.

Czirják Teréznél is sokan vásároltak a békési piacon, a Virágsaroknál.

Pénteken a békési piacon is körülnéztünk, ahol több helyen is nagy sorok alakultak ki a virágosoknál. A cserepes növényeket árusító Virágsarok vezetője, Szász Tiborné lapunknak elmondta, náluk kifejezetten a virágzó növények fogynak, bár akadnak, akik a zöld növényekből is választanak.

– Az évelő virágokat, például a szegfűt nagyon szeretik, pénteken is rengeteget vásároltak belőle – tette hozzá. – Orchideát is sokan vettek és vesznek, igaz is abból most elsősorban az olcsóbb fogy. Mint azt kérdésünkre kifejtette, már húsz éve járnak a békési piacra, és az a tapasztalata, hogy ezt a virágot nagyon szeretik. Miután cserepes növényeket árulnak, ezért a ballagás őket kevésbé érinti, bár pedagógusoknak szoktak néhányan cserepes virágot vinni.

Kovács András kétegyházi őstermelő török szegfű árult a békési piacon: – Jelen pillanatban csak ezzel a virággal foglalkozunk, és nagy is kereslet rá – mondta el kérdésünkre. Mint elárulta, anyák napja környékén akár megtízszereződhet a forgalom.

– Erre készülünk, ezért is egy hete szedjük a török szegfűt, hogy elég legyen a hétvégére – tette hozzá.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában