2023.03.18. 15:01
Örömíjász versenyt rendezett a Kerecsényi László egyesület Gyulán – videóval
KLÍE-Kihívás néven rendezett tavaszi szabadidős örömíjász versenyt a Kerecsényi László Íjász- és Szabadidős Sportegyesület szombaton, a gyulai Woodland Központban. A megmérettetésen több mint száznegyvenen vettek részt.
Fotók: Für Henrik
A kihívásra az ország számos tájáról, sőt még a határon túli területekről, a partiumi Nagyszalontáról és Nagyváradról is érkeztek versenyzők – nyilatkozta lapunknak Lovász Tamás. A Kerecsényi László Íjász és Szabadidős Sportegyesület elnöke elmondta, összesen száznegyvenhárman álltak rajthoz a megmérettetésen, amelynek állomásait a Woodland központ különböző helyein állították fel.
– A versengés egy igazi örömíjász verseny volt, amelynek speciális jellegét az adta, hogy a négy fő íjász szakág kihívását egyetlen pályába, egyetlen megmérettetésbe, egyetlen 24 lőállásos versenybe sűrítettük össze ezen a szombaton – árulta el hírportálunknak Lovász Tamás.
Mint kifejtette, volt olimpiai pályaíjászrész, illetve terep-, történelmi és 3D-s vadászíjászat is. A szombati programban ennek megfelelően minden résztvevőnek mind a négy részben számot kellett adnia tudásáról.
![](https://cdn.beol.hu/2023/03/qWowvlLSkBTCy_vOl5vcGHqsvPyB-ysuC7TfgjnHHIY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2MzUzZTY2MWE2MzQzZGFiMjUzYjFjOGQyYmY2Zjk0.jpg)
– Ahogy látható volt, egy egészen kiváló hangulatú esemény alakult ki, ahol mindenki jól érezhette magát – tette hozzá Lovász Tamás. Az egyesület elnöke szólt arról is, hogy a legtávolabbról Egerből jöttek el a kihívásra, a legtöbben azonban közelebbről, elsősorban a régióból, így például Szegedről, Kisújszállásról, Kecskemétről, Hetényegyházáról, illetve Békés vármegyéből Elekről vagy Békéscsabáról utaztak a fürdővárosba, de Érdről ugyancsak volt versenyző.
A legfiatalabb induló öt-hat évesen állt rajzhoz, s egyébként is nagyon sok fiatal volt ott a Gellény birtokon, a legidősebb versenyző pedig 70 évesen tesztelte tudását. Emellett nagyon sokan képviselték a szebbik nemet is a programon.
Az egyes versenyrészekkel kapcsolatos kérdésünkre Lovász Tamás elmondta, a történelmi íjászatban történelmi íjakkal, történelmi jellegű vagy kapcsolódó ügyességi célokra lőnek. A vadászíjászatban elnevezésének megfelelő életnagyságú, háromdimenziós állatalakokra céloznak az ágazat szabályainak megfelelően.
![](https://cdn.beol.hu/2023/03/xewkZD083eBA_-BuNSKW6DG7ER6fM-5juA4cDIi45P0/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmNzAxODVmYjZkZTQ3ZjJiZGI5YjY0ZmQ0OTgwMjJh.jpg)
Terepíjászatban egy speciális kerek lőlapfajtára lőnek, amelyeket, kicsit speciális terepviszonyok között, például erdőben, fák között helyeznek el.
Az egyesület elnöke hozzátette, az olimpiai vagy pályaíjászat tulajdonképpen a klasszikus íjászat, amelyben sík területen, meghatározott távolságból, meghatározott lőlapra céloznak íjaikkal a versenyzők.
Az időjárás is kedvezett a versenynek, hiszen kellemes, napos időben járhatták végig az egyes állomáshelyeket a versenyzők, akik egyéniben, több korosztályban álltak rajthoz az örömíjászaton.
![](https://cdn.beol.hu/2023/03/RB6qXjLo026pTy7rtGiF4j5lcP3bGNrMqbCD7CU0k3M/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YyNjliNTE3M2FiMzQ2MzJiOTBmNjY5ZDBjODU3ZTU4.jpg)
A szervező egyesület egyébként 2006-ban alakult, legfőbb céljuknak az íjászat, mint szabadidős tevékenység és mint sport népszerűsítését tekintik. Az elmúlt években több sikeres hazai és nemzetközi versenyt, például világbajnokságot is rendeztek a szervezet tagjai.