Közösségépítés

2023.03.18. 12:57

Gyúrtak és töltöttek a sarkadi kolbászkészítő versenyen

Fiatalok és idősek egyaránt gyúrták, töltötték a kolbászt azon a hagyományőrző, közösséget építő versenyen, amelyet ezúttal huszonöt csapat részvételével immár harmadik alkalommal rendeztek meg szombaton Sarkadon, a közétkeztetési intézményi ebédlőben.

Licska Balázs, [email protected]

Fotók: Licska Balázs

Baráti társaságok, egyesületek, intézmények jelentkeztek a versenyre – osztotta meg a szervező művelődési központ igazgatója, Mester Judit Ibolya. A kolbászkészítő megmérettetés mellett pálinkamustrát is tartottak, amelyre 34 párlatot neveztek, valamint szárazkolbászokat ugyancsak zsűriztek, tíz vékony- és tizenhat vastagkolbászt. Kiemelte, hogy a rendezvény a tradíciók őrzését és a közösségek fejlesztését tűzte ki célul.

– A város csak egy keret, amelyet meg kell tölteni szívvel és lélekkel – mondta dr. Mokán István polgármester, hozzátéve, a versenynek helyet adó ebédlő is egy keret, amelyet lelkes csapatok töltöttek meg. 

Úgy véli, az esemény is bizonyíték arra, hogy Sarkadon gazdag a civil szervezeti élet, fontos a közösségépítés, az egymásra való odafigyelés. Visszaemlékezett, hogy gyerekkorában, a 80-as években szinte minden háznál tartottak sertést, és hogy az ő családi körében is novembertől februárig rendszeresen voltak a disznóvágások, ami akkor óriási élményt jelentett számára. Hozzátette, a verseny is egy élmény, és minden csapat nyertes.

A Kossuth utcai általános iskola harmadik osztályos tanulói is ringbe szálltak /A szerző felvételei/

A megmérettetésre a főváros környéki Fótról is érkezett küldöttség dr. Vass György fóti polgármester vezetésével, aki korábban Sarkadon volt alpolgármester és önkormányzati képviselő. Hangsúlyozta: a fóti kolbásznak is az a titka, mint a Békés vármegyeinek, legfeljebb az arányok változnak a fokhagyma irányába. 

Hozzáfűzte, Pest vármegyében szinté rendszeressé váltak az elmúlt időszakban a kolbászkészítő versenyek, vitte magával az itteni receptet.

Aláhúzta, hogy kiváló kapcsolatot ápol Fót és Sarkad önkormányzata, további együttműködéseket tervez a két település, és szerinte egy anyaországon belüli testvérvárosi kapcsolat mindkét város előnyére válna.

Nem készültek titkos összetevővel a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének csapatánál. Puskás Sándorné, az egyesület elnöke elmondta, hogy a hagyományos fűszereket vetették be, mint a sót, a paprikát, a fokhagymát, a köménymagot, illetve egy csipetnyi borsot ugyancsak használtak a kolbász készítésénél. Mutatta, hogy azt asztalukat is csodásan ékesítették, falatkákkal egyaránt készültek. A Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ Nyugdíjas Egyesület elnöke, Perei Károlyné elmondta: a jelmondatuk a rövid ital, hosszú kolbász.

Malacos játékfigurákat és feldolgozott termékeket is kipakoltak az asztalukra, bemutatva a kezdetet és a véget, valamint a kitett aranyesőre kolbászt és szalonnát akasztottak.

A Könyvmolyok csapatában a Kossuth utcai általános iskola harmadik osztályos gyermekei kaptak helyet: Mónika, Péter, Szaffi, Zara, Arnold és két Dávid. Bánfi Tünde és Pásztorné Mózes Irma tanítványai nagy lendülettel láttak munkához: körbeállták a teknőt, és gyúrták, fűszerezték a darált húst. 

Az egyik szülő, Borosné Baracsi Mónika elmondta, hogy a fiatalok korábban részt vettek a Csabai Kolbászfesztiválon szervezett versenyen is, igyekeznek őket megtanítani arra, miként kell kolbászt készíteni. Csekély iránymutatás mellett ezért kizárólag a gyerekek dolgoztak, igazi csapatként. A kicsik között volt, aki egyébként otthon rendszeresen részt vesz disznótorokban, de olyan is, aki csak ilyen versenyeken találkozik a kolbászkészítés hagyományával.

A főváros környéki Fótról is érkezett csapat a sarkadi versenyre.

Az elkészült kolbászokat zsűri értékelte. A bírálók elmondták, hogy a szemrevételezést követően nézték a kolbászok ízét és illatát, azt is, hogy mennyire egyenletes a töltés. Szempont volt az is, hogy a csapatok mennyire dolgoztak valóban csapatként, hogy mennyire tartottak tisztaságot az asztaluknál, illetve, hogy azt miként ékesítették, csinosították.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában