Emlékezetes cikkem

2022.12.29. 11:30

Így érdemes felavatni egy tornacsarnokot!

Újságíróként, fotósként rengeteg helyre eljutnak kollégáink egy-egy esztendőben, számos emberrel, emberi sorssal találkoznak. Év végi sorozatunkban egy-egy munkatársunk eleveníti fel, hogy az idén megírt cikkei vagy elkészített fotói közül melyik érintette meg őt a legjobban. Ma Licska Balázs eleveníti fel, miért volt neki emlékezetes a vésztői tornacsarnok átadója.

L. B.

Bagó Zsófia mini koncerttel avatta fel a vésztői tornacsarnokot

Fotó: Lehoczky Péter

Beruházásokból, illetve az azok átadására szervezett ünnepségekből az elmúlt évben sem volt hiány Békés megyében. Bár a fejlesztések minden esetben rendkívül fontosak – hiszen azoknak köszönhetően egy-egy közösség élete válik kényelmesebbé –, előfordul, hogy a rendezvények nem ezt tükrözik. Azokat az eseményeket kedvelem, amikor egy-egy átadáskor a helyi közösség tagjai is jelentkeznek minimum egy pár perces műsorral, megmutatva magukat, különlegességüket.

Vésztőn a Szabó Pál általános iskolában a Gyulai Tankerületi Központ egy 1,7 milliárd forintos beruházást valósított meg: egyrészt megújult és bővült az intézmény, másrészt egy vadonatúj tornacsarnokot is kapott – amely nemcsak az általános iskolásoknak, hanem az egész városnak fontos. A szervezők ennek apropóján egy lélegzetelállító műsort pakoltak össze. Nemcsak az állam esett le, hanem – mivel a produkció hatására elfelejtettem jegyzetelni – a toll is kiesett a kezemből. Ha nem sportversennyel, akkor így, egy minikoncerttel érdemes felavatni egy tornacsarnokot.

Bagó Zsófia korábban a vésztői művelődési központban szervezett tehetségkutató versenyen elhozta a kategóriában a legjobbnak járó nagydíjat – most pedig megmutatta, hogy nem érdemtelenül. Teljes természetességgel ült le a zongora mögé, és saját magát kísérve úgy adta elő Michael Bublé: Feeling Good című számát, hogy mindenki figyelmét, majd a végén mindenki tapsát kiérdemelte. Maga a dal is kiváló választás volt: a refrénben szereplő „It's a new day / It's a new life” ugyanis utalt arra, hogy a tornacsarnokkal valóban egy más korszak köszönt be Vésztőn.

Hogy Papp Bálintnak melyik volt a legemlékezetesebb idei cikke, arról ITT írtunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában