Szerkesztett kötet

2022.11.03. 11:16

A fény gyulai géniuszairól szerveznek konferenciát a békési fürdővárosban

A fény gyulai géniuszairól szerveznek konferenciát pénteken az Almásy-kastély báltermében. Az előadások anyaga szerkesztett kötetben jelenik majd meg, és a későbbiekben egy múzeumi kiállítás szakmai anyagául is szolgálhat - tájékoztatta az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője szerdán az MTI-t.

MTI

Liska András

Fotó: Bencsik Ádám/archív

Liska András elmondta, hogy a 2021-ben megkezdett kutatási program keretében négy olyan, gyulai származású kiválóság életútjának és tevékenységének forrásait igyekeztek feltárni, akik a fény adta lehetőségekre épülő tudomány, technika, valamint iparfejlesztés terén munkásságukkal, tudományos teljesítményükkel helyi, országos, illetve világhírnévre tettek szert.

A Bay Zoltán, Bródy Imre, Székely Aladár és Reisner Emánuel tevékenységéhez köthető technikai újításokat, produktumokat nap mint nap használjuk, ám azt alig ismerjük, hogy pontosan hogyan készült a gyulai Reisner-féle gyufagyárban a gyufa, vagy hogyan működött Bródy Imre kriptonnal töltött izzólámpája, illetve milyen módon valósította meg Bay Zoltán a híres holdradar kísérletét - mutatott rá a múzeumi vezető.

Mint hozzátette, a fény gyulai géniuszainak életútjai nagyon különböző mértékben feltártak: Székely Aladárról és Bay Zoltánról többet, Bródy Imréről kevesebbet, míg Reisner Emánuelről alig tudunk valamit. Utóbbi esetében például még a legalapvetőbb biográfiai adatok is megerősítést igényelnek.

Liska András elmondta, a tudományos kutatási program résztvevői azt vállalták, hogy a négy gyulai géniusz élettörténetét és tudományos-technikai tevékenységüknek a részleteit a fellehető források alapján feldolgozzák és egy tudományos konferencián, valamint egy tanulmánykötet formájában publikálják.

- Mindezeken túl tervezzük, hogy a feldolgozott tematika alapján a későbbiekben egy múzeumi kiállítás szakmai anyagát is összeállítjuk - közölte Liska András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában