2022.10.25. 07:27
Ezek a buszjáratok maradhatnak ki kedden Békésben
Figyelmeztető sztrájkot tart kedden 14 és 16 óra között a Volánbusz Zrt.-nél működő szakszervezetek egyike. Békésben is kimaradhat a járatok egy része.
Forrás: Shutterstock
A társaság közölte, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat az utasok érdekében, a jogszabályban foglaltaknak megfelelően. A meghirdetett menetrendhez képest jóval több járat is közlekedhet, amennyiben az érintett járat autóbusz-vezetője felveszi a munkát.
A Volánbusz Zrt. a honlapján közölte, hogy Békés, valamint Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében milyen helyközi korlátozásokra lehet számítani. Várhatóan ezek a járatok maradnak ki.
Békéscsabán 12, Gyulán pedig két helyi járat maradhat ki.