Kiállítás

2022.09.22. 18:18

Hálája jeléül megrajzolta Orosházát

Igazi időutazásban lehet része azoknak, akik egy képzőművész által szeretnék bebarangolni a város utcáit, és a régmúlt Orosházával és a jelenlegivel is szeretnének megismerkedni.

Cs. I.

Balogh Örse öt éven keresztül készítette a képeit

Fotós: Csete Ilona

Balogh Örse, ahogy a csütörtöki megnyitón fogalmazott, a sorstól három eszközt kapott útravalóul. A ceruza segített neki színesebbé tenni a világot, a toll a szavakat versekbe rendezte, az ecsete pedig festékes lett.

– Az épített környezet szépsége mellett gyakran úgy haladunk el, hogy észre se vesszük, a házaknak is arcuk van. Mennyi szépség, szomorúság történt e falak között, nem tudhatjuk. Mindig emberi sorsokat őriztek a falak, s ha figyelünk rájuk, talán elmesélik történeteiket.

Balogh Örse szülővárosának hálája jeléül rajzban örökítette meg a város épületeit az utókornak. Képes kiadvány is született a múzeum jóvoltából, Orosháza ceruzavégen címmel. A város rajzolt épületei így eljutottak a messzi Svájcba, Amerikába is. Most egy kiállításon látható a 114 épületrajz. Az alkotót Józó Tamásné, a múzeum vezetője, és Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a képtárban nyílt kiállításon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában