Igényesek környezetükre

2022.09.14. 08:40

A virágosítást és a konyhakerteket is díjazták Gyulán

Átadták a Virágos Gyuláért városi virágosítási verseny és a Legszebb konyhakertek idei díjait kedden délután, a fürdővárosi polgármesteri hivatal dísztermében. Köszöntőjében dr. Görgényi Ernő polgármester nagyon fontosnak nevezte, hogy ünnepi külsőségek között ismerhetik el azoknak a gyulai polgároknak az értékes munkáját, akik akár a virágosítás, akár a konyhakertek művelése terén kiemelkedő munkát végeztek.

P. G.

Varga Tivadar és dr. Görgényi Ernő

Fotó: Bencsik Ádám

A polgármester hozzátette, ugyancsak díjazták azoknak az intézményeknek a teljesítményét, amelyek munkatársai szintén kiemelt figyelmet fordítanak a szép és igényes környezetre. Hangsúlyozta, a virágosítást tekintve Gyula egy kerek város, amelyben megvannak a hagyományok, a kitűnő szakemberek, illetve számos polgár él a településen, akinek lelki igénye van arra, hogy szép legyen a környezete, hogy gondozott legyen az őt körülvevő világ. 

– Ebből következően az általuk választott mindenkori önkormányzatnak is olyannak kell lennie, amely ezeknek a célok az elérésben segíti a közösséget, és elismeri az egyéneket, illetőleg a kollektívákat – tette hozzá. Mint mondta, a kedd délután annak az ünnepe is volt, hogy Gyulán  olyan támogató polgárság él, amely tagjainak a szívéből és a lelkéből jön az igény, hogy a környezete szép legyen, zöld legyen, virágos és egészséges legyen. 

Dr Görgényi Ernő

Kifejtette, kedden a konyhakerteket is ünnepelték.

– A Legszebb konyhakertek mozgalomhoz az első megkereséskor csatlakozott a gyulai önkormányzat, mert nagyon fontosnak tartottuk, hogy ezt a kultúrát is megmentsük, hiszen egyre kevesebben értenek a veteményezéshez, egyre kevesebben tanulták el a szülőktől, nagyszülőktől mindazt az ismeretanyagot, ami ahhoz szükséges – folytatta a gondolatot. – Az elmúlt három évtizedben nagyon sok családnál megszűnt ez a fajta tevékenység, aminek számos oka volt, talán az is, hogy annak a tudásnak a jelentőségét, amely őseinket, elődeinket jellemezte, a fogyasztói társadalom teljesen elhomályosította. Kialakult egy olyan gazdasági környezet, amelyben sokkal egyszerűbb volt bemenni egy boltba, levenni a polcról a zöldséget, a gyümölcsöt, a lekvárt, vagy bármely terméket. Leszoktunk a veteményezésről, és pár éve alig lehetett felkutatni olyan családokat, amelyekben még művelték a konyhakertet, és amelyben ragaszkodtak hozzá, hogy a saját maguk által termelt zöldséget és gyümölcsöt fogyasszák. Azonban már a pandémia, majd a mostani, háború okozta világválság még több embernek felnyitotta a szemét, és egyre többen ébredtek rá a konyhakertek jelentőségére. Kiemelte, a konyhakerteknek az egészséges életmód, az egészséges étkezés szempontjából is nagy jelentőségük van.

 

– A Legszebb konyhakertek mozgalom egyik küldetése, hogy visszahozza a veteményezéssel kapcsolatos ismereteket – fejtette ki. Elmondta, közösségi szinten is vannak kezdeményezések, majd ennek kapcsán kitért arra, pár hete megkereste egy gyulai civil szervezet, amely az önkormányzattól tankert céljára szeretne földterületet, ahol lehetőséget biztosítanának az érdeklődő gyulaiaknak arra, hogy megtanulják mindazokat az ismereteket, amelyek kellenek ahhoz, hogy szép és gazdagon termő veteményest telepítsenek a saját kertjükbe. Úgy tűnik, az önkormányzat tud is ebben segíteni.

– Alapvető érdekünk, hogy ebben a szép városban ne csak gyönyörű virágos kertek és szépen ápolt dísznövények legyenek, hanem legyenek olyan haszonnövények is, amelyek az emberek egészségéhez járulnak hozzá az étkezések során – fogalmazott.

 

Eredmények

Virágos előkert

I. helyezett: Gellén Vencel, II. helyezett: Szakadáti János, III. helyezett: Szabó Györgyné.

Virágos ablak és balkon

I. helyezett: Varga Tivadar, II. helyezett: Szabó Mária Melinda, III. helyezett: Fábián Ferencné.

Virágos közterület

I. helyezett: Diószegi Józsefné, II. helyezett: Szabóné Balázs Anna, III. helyezett: Kovács Ildikó.

Virágos intézmény és vendéglátóhely:

I. helyezett: Hetednapi Adventista Szeretetotthon, II. helyezett: Szent Flórián Társasház, III. helyezett: GYVEO Tagintézménye Ewoldt Elíz Óvoda.

Különdíjak

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarát Kör különdíja – Legszebb belterületi kert: Geszner István.

A Gyulai Gazda- és Polgári Egyesület különdíja –  Legszebb külterületi kert: Podhraczky Andrea.

 

Legszebb konyhakertek

Balkon, erkélyen kialakított kert

I. helyezett: Hízó Károlyné.

Mini kategória

I. helyezett: Szabó László, II. helyezett Darók Gabriella, III. helyezett: a Tóth György Dániel által benevezett, „A feleségem kertje”, dr. Ghermán Mónika Renáta. 

Zártkert 2. – gyümölcsös kert kategória

I. helyezett: Nyikora Péter, II. helyezett: Sztankó László.

Zártkert 3. - Vegyes kategória

I. helyezett: Nagy Tímea és Nagy Gábor, II. helyezett: Botásné Szabó Ilona, III. helyezett: Herczeg János és Nyikora Andrea, „Herczegi Paradicsom”. 

Közösségi kategória

I. helyezett: Gyula Város Egyesített Óvodája Tagintézménye Mágocsi úti Óvoda, II. helyezett: Béke

Sugárúti Óvoda, III. helyezett: Ewoldt

Elíz Óvoda, IV. helyezett: Máriafalvai Óvoda, „Epertorony és Fűszerkaloda” nevű kertje. 

Különdíj 

A Gyulai Gazda és Polgári Egyesület Külterületi különdíj elismerésben részesítette Balogné Borsós Annát.

A Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör „Belterületi különdíját” Szabó Ilona kapta. 

 „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program 2022. évi gyulai zsűrijében végzett lelkiismeretes, kiemelkedő szakmai munkájáért elismerésben részesült Pomázi Ferenc és Werner György.

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program 2022. évi gyulai verseny koordinációs tevékenységében végzett lelkes, kiemelkedő szervezői munkájáért elismerésben részesült Hajnal Edit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában