A jó ügyeket, kezdeményezéseket támogatja a kitüntetett dévaványai szakember

– Miért épp a postás hivatást választotta, és hogyan került erre a pályára? 
– Almáskamaráson születtem és jártam ki az általános iskolát. Családi házunk szomszédságában két fiatal lány volt, közülük az egyik udvarlója postásként dolgozott. Összebarátkoztam vele, és sokat beszélgettünk éppen a pályaválasztásom előtti időszakban. Édesapám egyébként lakatos volt, így vagy az ő nyomdokaiba léphettem, vagy választhattam az addigra számomra szimpatikussá vált postás szakmát. Ez utóbbi mellett döntöttem, mert vonzó volt benne számomra a változatosság, hogy az országot járhattam, és emberekkel ismerkedhettem meg. Budapestre jártam postaforgalmi szakközépiskolába négy évig, illetve elvégeztem a postaforgalmi tiszti szaktanfolyamot. Továbbá felsőfokú üzemszervező szaktanfolyamot és szintén felsőfokú munkaügyi szaktanfolyamot is végeztem, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen Munkaügyi Kapcsolatok szakon szereztem meg az első, a Pécsi Tudományegyetem Európai Unió szakon pedig a második diplomámat. 

– Miként emlékszik vissza a postai hivatásra? 
– Szerettem ebben a szakmában dolgozni, és ahogy sokan mások, én is a ranglétra aljáról kezdtem. Az évtizedek alatt mondhatni minden csínját-bínját kiismertem. Először rendszeres helyettes voltam Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében, tehát sokat utaztam, kapcsolatokat teremtettem és sok információt, tapasztalatot gyűjtöttem. Olyannyira lelkes voltam, hogy még egy kis füzetem is volt, amiben vezettem, hogy mikor, hol és mennyi ideig teljesítettem szolgálatot. Ez utóbbit megszakította a kétéves katonaság, amiből visszatértem hivatásomhoz. 

– Hogyan került Dévaványára? 
– Időközben felmerült bennem a családalapítás gondolata, így kerestem az állandóságot a szakmámban, azon belül is egy megüresedett hivatalvezetői állást. Ilyen Békés megyében, az én és a feleségem szüleinek közelében 1977-ben csupán Dévaványán volt, ahonnan Csíkhelyi Bandi bácsi ment nyugdíjba. Fel is vettek, ide is költöztünk, és itt is ragadtunk, hiszen egy nagyon jó környezetbe érkeztünk. Átszervezések ugyan voltak menet közben, így vezettem egy ideig a dévaványaival párhuzamosan a Gyomaendrőd Postát is, illetve voltam a békéscsabai 2. számú Feldolgozó Posta üzemvezetője, majd a megyeszékhely 1. számú körzeti posta vezetője, de az otthonom Dévaványa maradt. 

– Miként kerül előtérbe életében a vadászat? 
– A vadászat már azelőtt vonzott, hogy Dévaványára költöztünk. Majd itt jó kapcsolatot alakítottam ki a városvezetéssel, cégvezetőkkel és a helyi vadászokkal is, akik rábeszéltek, hogy lépjek be a Dévaványai Vadásztársaságba. Annak 1990-ig a gazdasági vezetője voltam, azóta pedig az elnöke vagyok. Ezen tevékenységemben is már az elejétől fontos volt számomra a segítségnyújtás, a közösségekbe és rendezvényekbe való bekapcsolódás. Ilyen értelemben mondhatni nyughatatlan voltam egész életemben, hiszen mindig csináltam és csinálok valamit. Több egyesületnél is vezető tisztséget töltök be máig, például a Postások Szakmai Egyesületénél. Minden ilyen tevékenységemben nyüzsgő vagyok, rendezvényeket szervezünk és látogatunk, ilyen a postatörténeti kiállítás is, amivel több településen is felidéztük már a szakma múltját. 

– Tevékenységét nemrég Dévaványáért kitüntetéssel ismerték el. Hogyan fogadta ezt? 
– Nagyon örültem a kitüntetésnek, és különösen jólesik, hogy ezúttal Dévaványa vezetése gondolt rám. Az elismerést annak tudom be, hogy a mindennapokban igyekszem ott segíteni a várost, ahol tudom, legyen szó akár az egyesületekről vagy a lakosságról. Hiszen azt vallom, hogy ha az emberek vagy például a civil szervezetek segítségek kapnak abban, amit csinálnak, akkor azt még nagyobb lelkesedéssel folytatják. Persze a nyüzsgés mellett a család a másik lételemem, feleségemmel, Anikóval két gyermekünk született, és immár hat unokánk van.