Frissítve

2022.08.22. 14:07

Elképesztő állatkínzás a gerendási erdőben: védett madarak tucatjai pusztulhattak el - Videóval

A gyanú szerint ismétlődő jelleggel védett ragadozómadarakkal szemben követtek el Gerendáson állatkínzást azzal, hogy az élvefogó csapdákat nem megfelelően használták.

Több, ismeretlen okból elpusztult ragadozómadár teteme is előkerült, ezt követően kezdték el megfigyelni a csapdákba esett állatokat, valamint vizsgálni a nyomokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködésében – közölték az egyesületnél. Hozzátették: két éve kezdték el a bizonyítékokat gyűjteni, és a vadkamerák felvételei alapján indult rendőrségi nyomozás.

Az egyesület közleménye szerint a gyanúsított elsősorban a vadászható ragadozó emlősök, mint a róka, a borz, a nyest, a házi görény gyérítésére széles körben használt és engedélyezett élvefogó csapdákat üzemeltetett nagy számban vadgazdálkodási tevékenység keretében. Vadkamerás felvételek alapján legalább 11 esetben bizonyosodott be az, hogy védett ragadozómadár – tíz egerészölyv és egy karvaly – került a csapdákba.

 

Az állatoknak üzemszerű működtetés esetén nem esett volna semmi bántódásuk, hiszen a napi ellenőrzések alkalmával azokat kötelező azonnal és sértetlenül elengedni. A csapda egyszerű kinyitásával minden esetben biztosítani lehetett volna a védett madarak kijutását úgy, hogy az sem a madaraknak, sem a csapdakezelőnek nem okozott volna sérülésveszélyt. Ez azonban a felvételek tanúsága szerint egyszer sem történt meg.

 

Mint írták, a gyanúsított a védett madarakat egy előre erre a célra elkészített hurkos bot segítségével a nyakuknál fogva rángatta ki a csapdából, amellyel bizonyítottan felesleges szenvedést okozott, illetve feltételezhető, hogy az állatok megsérültek vagy akár el is pusztultak emiatt. Ahelyett, hogy a madarakat elengedte volna, minden – vadkamerával rögzített – esetben magával vitte. Ez egyrészt hatósági engedélyköteles tevékenység, másrészt nem zárható ki, hogy a madarak elpusztultak vagy velük szemben további bűncselekményt követtek el.

 

Az egyesületnél hozzátették: bár a kihelyezett vadkamerák egy részét ismeretlen tettesek ellopták, elég bizonyíték gyűlt össze a rendőrségi nyomozás elindításához. A jogszabályt sértő tevékenység vélhetően régóta és több csapdával zajlott a területen, így szerintük az elmúlt néhány évben akár százas nagyságrendben is érinthetett védett ragadozómadarakat.

A madárkínzások a gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területén történhettek. A vadásztársaságnál hírportálunknak azt mondták, hogy amíg a nyomozás zajlik, addig nem kívánnak az ügyben nyilatkozni. A rendőrségen későbbre ígértek tájékoztatást.

Át kell nézni a jogszabályokat

Mindamellett, hogy az MME támogatja a ragadozómadár-barát vadgazdálkodási gyakorlatokat, a közeljövőben sort kell keríteni a csapdahasználat jogi és gyakorlati szabályozásának áttekintésére – írja a parlagisas.hu

Az elmúlt években számos olyan eset jutott egyesület tudomására, amikor nem szándékosan történt állatkínzás vagy természetkárosítás, viszont a csapda nem megfelelő működtetése mégis védett állatok pusztulását vagy sérülését okozta. 

Ilyen eset történt például 2020 decemberében a hódmezővásárhelyi Róna Vadásztársaság működési területén, ahol egy nem megfelelően hatástalanított varjúcsapdában öt gyöngybagoly esett fogságba, amelyből négy éhen vagy szomjan pusztult és az ötödik példány is csak az egyesület munkatársának közbenjárásának köszönhetően élhette túl az esetet. 

A vadgazdálkodás és a természetvédelem közös érdeke, hogy a különböző csapdatípusokat szakszerűen üzemeltessék az arra jogosultak, és annak során még véletlenül se kerüljön sor természetkárosításra vagy állatkínzásra.

Frissítve

Egy embert hallgattak ki gyanúsítottként

A rendőrségen hírportálunk kérdésére elmondták: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság között létrejött együttműködési megállapodás alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egyesület munkatársaival közösen lép fel a védett ragadozómadarak sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítése, megszakítása és bizonyítása érdekében. A gerendási ügyben az NNI környezeti bűnözés elleni szakegysége nyomoz, ennek során eddig egy embert hallgattak ki gyanúsítottként. Hozzátették: a nyomozás érdekére tekintettel egyelőre nem adnak bővebb tájékoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában