BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium

2022.04.21. 19:45

A legjobbaknak járó serleget is elhozták a békéscsabai diákok

Kiemelkedő eredményt értek el a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium tanulói azon a fotópályázaton, amelyet a Baranya Megyei Szakképzési Centrum hirdetett meg. Pécsett száz munkát állítottak ki, ezek közül huszonhat a békéscsabai középiskolából érkezett – így az intézmény elnyerte a legeredményesebb középiskolának járó vándorserleget is. A profik között Szabó Beáta általános kategóriában első, Somogyi Martin általános kategóriában második, illetve street, azaz utcai fotóban harmadik lett. A diákokat Imre György készítette fel.

Licska Balázs

A pécsi kiállításon helyet kapó száz fotóból 26-ot a szent-györgyis diákok készítettek, így elhozták a vándorserleget. A képen Novák Attila munkaközösség-vezető, Sörös Vivien, Imre György, Szabó Beáta, Túri Kira, Pap Boglárka, Somogyi Martin és Nagy Kristóf (guggol) /Fotó: BMH/

– A nyári gyakorlaton készült a kép – mondta a 12. osztályos Szabó Beáta, mutatva, miszerint a díjnyertes fotó egy balettos lányt ábrázol, amint előrehajol, és a hajával port – lisztet – szór. A 18 éves békéscsabai diák hozzátette, a részleteket szereti a képben, azt, hogy egyszerre jelenik meg benne a mozgás és a mozdulatlanság. Nagyon el kellett kapnia a megfelelő pillanatot, nem is sikerült elsőre, csak harmadik vagy negyedik alkalomra. Hangsúlyozta, hogy maximalista, és addig nem nyugszik, amíg nem sikerül a számára tökéletes művet elkészítenie. 

– Mindig is szerettem fotózni, de igazából nyolcadik osztályban jöttem rá, hogy ezen a vonalon szeretnék továbbtanulni, bár a pontos cél egyelőre nincs meg – folytatta Beáta, hozzátéve, hogy a fotózásra sose tekintett munkaként, mindig élvezi az alkotást. A tökéletesség mellett a különlegességre is törekszik, a megadott feladatot igyekszik minél kreatívabban megoldani, hogy ne legyen hasonló a többiekéhez. Azt szereti a fotózásban, hogy kifejezheti a képek révén saját magát, mint mondta, mindegyik alkotásban benne van ő is. Olykor elvont irányba megy, de úgy véli, az is ő. 

 

– Két éve nyáron, az egyik csabacsűdi kisbolt előtt készült a kép – magyarázta a 10. osztályos Somogyi Martin, hozzátéve, hosszú záridőt alkalmazott, így elmosódott némileg a fotón szereplő két biciklis. Elmondta, akkor még nem igazán volt gyakorlata a fotózás terén, próbálgatta a beállításokat, és eleinte nem is tetszett neki az azóta díjazott mű. Aztán rájött, hogy tényleg jó. Számára előhozza az emlékeket, emellett a szabadságot, a felfedezés örömét is jelképezi, mivel a kép úgy született, hogy hajlandó volt egy határon túlmenni, és extrém beállításokat alkalmazni. 

– Három-négy éve kezdett érdekelni a fotózás, egyre többet foglalkoztam vele. És amikor kénytelen voltam szünetet tartani, rájöttem, hogy hiányzik – folytatta Martin, hozzáfűzve, szereti, hogy azokkal a fényképekkel foglalkozhat, amelyeket ő készített. A 16 éves csabacsűdi tanuló elárulta, szereti, hogy a fotók révén kifejezheti érzéseit, gondolatait. Az biztos számára, hogy a jövőben is művészettel szeretne foglalkozni, de hogy ez a fotózás vagy a zenélés lesz-e – vagy mindkettő –, egyelőre nem dőlt el, ugyanis mindkét vonal hozzánőtt a szívéhez. 
 

Beérik a négy éve kezdett munka

 

A Szabó Beátát és Somogyi Martint felkészítő Imre György kifejtette, hogy a Baranya Megyei Szakképzési Centrum által meghirdetett fotópályázat lényegében felfogható tanulmányi versenynek, és mivel immár 55. alkalommal hirdették meg, a legrangosabb felhívásnak nevezhető. Idén is több ezer pályamunka érkezett – minden olyan intézményből, ahol fotóoktatással foglalkoznak –, amelyek közül szakértő zsűri választotta ki a legjobbakat. Úgy véli, hatalmas eredmény, hogy a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium kiérdemelte a legeredményesebb intézménynek járó vándorserleget, az pedig egyedülálló, hogy a pécsi kiállításon helyet kapó száz kép közül huszonhatot a békéscsabai suli tanulói készítettek. Kiemelte, a bírálók is elismerően szóltak a Szent-Györgyi középiskoláról és a fotószakos diákok oktatóiról, és hogy érezhetően kezd beérni az a munka, amit négy évvel ezelőtt elindítottak. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában