Gyúrták a kolbászokat

2022.03.19. 16:00

Diákok és nyugdíjasok is részt vettek a sarkadi versenyen

Megtelt a sarkadi művelődési központ szombaton, ahol második alkalommal rendeztek kolbászversenyt és pálinkamustrát. Fiatalok és idősek egyaránt gyúrtak, fűszereztek a hagyományőrzést célzó programon.

Fotó: Licska Balázs

Csabai módra, azaz sóval, paprikával, köménnyel, fokhagymával fűszerezték a kolbászt a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének csapatánál. Puskás Sándorné elnök elmondta, igyekeznek minél több összejövetelt tartani a tagjaiknak, ezek közül sok gasztronómiai jellegű, és a megyei, Békéscsabán tartott, nyugdíjasoknak szóló kolbászversenyen is rendszeresen részt vesznek.
A Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ Nyugdíjas Egyesület tagjai csodásan díszítették az asztalukat, és amellett, hogy feltüntették hitvallásukat – „rövid ital, hosszú kolbász” –, zöldségekből és kolbászból készítettek virágokat. Perei Károlyné elnöke fontosnak nevezte, hogy végre kiszabadulhattak a bezártságból, és a mostani versenyen is csak az volt a lényeg, hogy szórakozzanak, együtt legyenek.

A Kossuth utcai általános iskola tanulói is lelkesen gyúrták, fűszerezték a kolbászt
Forrás: Licska Balázs

A Kossuth utcai általános iskola hetedikes tanulói – Kölüs Szabolcs, Bordás Bence és Boros János Imre – könyékig benne voltak a lavórban, azt mondták, szeretnek kolbászt gyúrni, otthon is rendszeresek a disznótorok. Pontosan sorolták, hogy mivel kell fűszerezni a hungarikumot, és hozzátették, hogy a csabai fesztiválon is jártak már, az ottani versenyről bronzéremmel tértek haza.
A Kossuth utcai általános iskola másodikosai is nagy lendülettel, lelkesen vetették magukat a vájling mélyére. Boros Mónika, Kovalovszki Dávid, Perei Szaffi, Razovits Raul és Habóczki Zsolt elmondták, a hagyományőrzés a program lényege, szeretnék elsajátítani azt, amit szüleik is megtanultak. Fontosnak ítélték a csapatépítést és azt, hogy együtt, egymásra utalva kell dolgozniuk.

 

 

Huszonnégy csapat nevezett

 

Mester Judit, a művelődési központ igazgatója megosztotta, 24 csapat nevezett a kolbászversenyre, köztük baráti társaságok, egyesületek és intézmények gárdái. A pálinkamustrára szintén 24 nedű érkezett. Hangsúlyozta a hagyományőrzés fontosságát, és örömmel látta, hogy minden korosztály képviseltette magát a rendezvényen. A kolbászokat szakértő zsűri bírálta el, melynek elnöke, Bálint Imre, az Andi étterem séfje elmondta: kíváncsiak voltak a kolbászok ízére, illatára, színére, de szemügyre vették a csapatoknál a tisztaságot, az asztalok díszítettségét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában