Békéscsaba

2021.12.03. 14:56

A köz szolgálatáért részesült elismerésben dr. Torma Éva és Czeglédi Sándor

A Békés Megyei Kormányhivatal, valamint a Magyar Kormánytisztviselői Kar Békés Megyei Területi Elnökségének felterjesztésére A Köz Szolgálatáért-díjban részesült dr. Torma Éva békéscsabai járási tisztifőorvos, és A Köz Szolgálatáért díszoklevelet vehetett át Czeglédi Sándor, a kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztályának vezetője.

A tavalyi, illetve idei elismeréseket Palich Etelka, a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnöke adta át a kitüntetetteknek a Budapest Főváros Közgyűlése dísztermében pénteken megrendezett ünnepélyes díjátadón, amelynek díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt – írja a kormanyhivatal.hu/hu.

Dr. Torma Éva 2016. március 1. óta a Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezetője, járási tisztifőorvos. Orvosi diplomája megszerzését követően dolgozott a Kisvárdai Városi Kórházban, 1990-től a békéscsabai Réthy Pál Kórház- és Rendelőintézetnél, 2008-tól a gyomaendrődi egészségügyi intézményt vezette. Dr. Torma Éva jelentős szerepet vállalt a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő feladatok ellátásában, megszervezésében, koordinálásában.

Czeglédi Sándor több mint 40 éves közszolgálati életútját 2020-ban ismerte el a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnöksége, a pandémia miatt viszont a tavalyi kitüntetéseket is most nyújtották át. A Békés Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának vezetője 2013-tól a megyeszékhelyi járási hivatal építésügyi osztályát vezette. A magasépítő üzemmérnöki diplomával is rendelkező szakember pályafutását a Békés Megyei Tervező Vállaltnál kezdte, de dolgozott Telekgerendáson a polgármesteri hivatalban és Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál is.

Dr. Torma Éva és Czeglédi Sándor kormánytisztviselői esküjéhez híven a közjó, az emberarcú, ügyfélközpontú szolgáltató közigazgatás megteremtésén fáradozik.

Ezek is érdekelhetik