galériával

2021.09.10. 11:29

A különleges Nyári mámor lett idén Békés tortája

Kertészné Kozma Enikő „Nyári mámor” fantázianevű tortája nyerte idén Békés tortája címet. A versengést második alkalommal hívták életre, a finomságok zsűrizését pedig csütörtökön délután tartották a helyi polgármesteri hivatal dísztermében.

Papp Gábor

20210909 Békés Békés tortáját keresték fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

A Békés tortája tortakészítő versenyt Mucsiné Fodor Hajnalka cukrászmester kezdeményezésére tavaly rendeztük meg először a járás településein élők számára. A polgármesteri hivatal égisze alatt megvalósított megmérettetésre idén tizenegy finomság érkezett Békésről, Muronyból és Köröstarcsáról – tudtuk meg Polgár Zoltántól. A város alpolgármestere elmondta, nevezni 20 centiméter átmérőjű, kerek tortával lehetett. Hozzátette,

az idei téma a csokoládé volt, amelynek alapanyagként valamilyen formában meg kellett jelennie a tortákban. A zsűrit kiváló békési cukrászmesterek, Nagy Lajos, Lagzi János, Sipaki István, Juhász Zoltán és Mucsiné Fodor Hajnalka alkották.

Pontszámokat az íz, a kreativitás, a külalak és az összbenyomás értékelésével kaptak a versenyzők alkotásai. A zsűri döntése értelmében a Békés Tortája 2021 címet egy éven keresztül Kertészné Kozma Enikő „Nyári mámor” fantázianevű tortája viseli, amit a helyi cukrászdákban fognak árusítani várhatóan október 1-től május végéig.

A verseny második helyezettje, a győztes édesanyja, Kozmáné Fábián Anikó „Virágos álom” tortája lett, a harmadik helyen pedig Máté Ferencné „Csokivarázs” nevű ínyencsége végzett.

Kertészné Kozma Enikő „Nyári mámor” alkotása nyerte a versenyt /Fotó: Bencsik Ádám/

Különdíjat kapott Faragó Katalin „Csokimámor”, Vrbovszkiné Szabó Marianna „Nyári napsugár”, Mohácsiné Fekete Hajnalka Párizsi álom” és Szabó Ildikó „Körösmenti szilvás csokitorta” fantázianevű finomsága. A különdíjasok a zsűrit alkotó cukrászok felajánlásait nyerték.

A győztes Kertészné Kozma Enikő elmondta, 2018-ban az öccse esküvője előtt döntöttek úgy az édesanyjával, hogy közösen szeretnék elkészíteni az ünnepi, lakodalmi tortát.

– Szerettünk volna valami extravagánsat, ehető virágokkal. Tulajdonképpen ekkor kezdtünk el tortázni, és például cukorvirágokkal dolgozni – elevenítette fel az egyébként közgazdász végzettségű fiatal hölgy hobbija előzményeit. Az orchida cukorvirágokkal és cukorrózsákkal díszített epres-fehér csokis, illetve csokis esküvői torta nagy sikert aratott, és azt gondolták, hogy tovább foglalkoznak a finomságokkal.

Mint elárulta, elsősorban cukorvirágokban és ostyavirágokban vannak otthon, ezen a téren igyekeznek fejleszteni magukat és saját technikákat kialakítani. Hozzátette, emellett persze az ízekkel is kísérleteznek. – Eddig elsősorban hagyományos, illetve figurás díszített tortákkal foglalatoskodtam otthon, így a mostani kihívásra készített alkotás egy kicsit újdonság is volt számomra – árulta el Enikő.

Kérdésünkre elmondta, a nyertes Nyári mámor málnás-kókuszos-fehércsokoládés torta. A nevéhez az ihletett a málna adta, a kisfia ugyanis imádja ezt a gyümölcsöt, állandóan meg is eszi a kertben található finomságot.

A torta tetejére egy kókuszos roppanós került, illetve magába az ínyencsége is került roppanós réteg, amit fehércsokoládé, málna és kukoricapehely dobott fel. Van benne emellett málna mousse, kókuszkrém, málnabetét és egy kókuszos fehércsokoládés réteg is.

Egyöntetű volt a zsűri döntése az első helyről

Idén Lagzi János és Sipaki István cukrászmestereket kértük fel a verseny értékelésre. Lagzi János kiemelte, sok szép és ízletes torta érkezett a megmérettetésre. Mint mondta, az első helyezett alkotás üdítően friss és fiatalos ízeket vonultatott fel. – A győztes nagyon jól eltalálta a torta ízét, textúráját. A véleményünk egyöntetű volt az első helyezést illetően, de el kell mondanom, hogy kiváló torták születtek.

Sipaki István megerősítette, ahogy tavaly és idén is nehéz feladat volt a beérkezett finomság közül kiválasztani a legjobbakat. A szakember kifejtette, elsőként a külalakot nézték, amíg a tortákat nem szeletelték fel, és utána figyeltek a csokoládé megjelenésére, hiszen az a központi eleme volt az idei versengésnek. Sipaki István elárulta, hogy a győztes alkotás már külalakra is kiszúrták, és az íze is messzemenően megfelelt az elvárásoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában