2021.07.28. 13:44
Szilágyi Enikő: fontos beszélnünk az anyanyelvről, a nemzeti kultúráról
Szilágyi Enikő tavaly nyáron egy trianoni emlékesttel lepte meg a gyulai közönséget. Idén pedig Jászai Mari naplójából, vallomásaiból és saját reflexióiból írt Mi lennék nélküled? című darabját viszi színre. Az erdélyi származású színművésznő őszintén mesélt hazaszeretetről, otthonról, a lehetséges szebb jövőről.
Az első színpadi próba napjára beszéltem meg találkozót Szilágyi Enikővel. Megérkezésemkor éppen a pódiumot járta be a művésznő, hiszen egy előadáson, és ez talán egy monodrámánál még inkább igaz, minden lépésnek szerepe van. Minden centi számít a színpadon. Időközben a csütörtöki bemutatóra készült díszlet darabjai is a helyükre kerültek, a letisztult és rendkívül szuggesztív színpadképet pedig két szék, – melyen Jászai Mari és Petőfi Sándor „foglal majd helyet” – és egy kerekesszék teszi teljessé.
Ottjártunkkor a színésznőnek épp a tökéletes fényt segített megtalálni a várszínház egy munkatársa, aki artistákat meghazudtoló módon egyensúlyozott a létrán, a reflektorok között.
Majd rövid szünet következett, ezalatt pedig alkalmam adódott beszélgetni az erdélyi származású művésznővel. Szilágyi Enikő ezúttal egy, a Jászai Mari emlékét megidéző előadással kíván tükröt tartani a jelen kulturális életnek, a nemzetét és nemzete érdekeit megtagadóknak, illetve az azt féltve óvóknak.
– Fontos gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg az előadáson, amelyek nem csak ma, de 100-150 évvel ezelőtt is foglalkoztatták a társadalmat. Többek közt Széchenyi Istvánt, Petőfi Sándort és Jászai Marit is rendkívül foglalkoztatta az anyanyelv és a nemzeti kultúra kérdése, jelentősége. Úgy hiszem, most is fontos erről beszélni, mert elég nagy zűrzavar van a világban. Felbomlottak az országok közötti, az országokon belüli emberi viszonyok. És sokan azt sem tudják, hová tartoznak – avatott be a művésznő.
Hozzátette, az előadás nem ad választ ezekre az égető kérdésekre, helyette további kérdéseket vet fel, amelyekre mindannyian várjuk a megoldást, a társadalomtól vagy éppen önmagunktól.
– Nem véletlen, hogy éppen Petőfi Sándor Ítélet című versével fejezem be az előadást. Ennél nagyobb felkiáltójel nem kell a ma emberének
– fűzte hozzá.
És bár Szilágyi Enikő Franciaországban és Belgiumban is él és dolgozik, számára ma is egyfajta szigetet jelent a hazája, ahol ismét rendszeresen fellép különböző előadásokban. Hiába beszél több nyelven, anyanyelve a magyar, így ez is ideköti őt.
– Írok, olvasok és egyetemi végzettségem is van különböző nyelvekből. De például, amikor megszólalok románul, érződik a számukra, hogy nem vagyok román, és ez a többi nyelv esetében is igaz. Hiába, az én anyanyelvem a magyar, az érzelmeket és a gondolatokat teljes mélységükben és egészükben csak az anyanyelvemen tudom kifejezni – avatott be a művésznő.
Egyúttal elárulta, azt, hogy milyen fontos az anyanyelve, igazán akkor érzi, amikor időről időre hazatér Magyarországra.
– Ilyenkor egy egészen más, pozitív életérzés ragad a hatalmába. Ez egy olyanfajta megnyugvás, amit külföldön soha nem érzek. Itt valahogy mindig biztonságban érzem magam. Nagyon szeretem ezt az országot. Bár tudom, hogy sok keserűséget okozott a történelem a magyarságnak, és persze mi is hibáztunk, de az ember mindig azt akarja, hogy saját hazája a legjobb, legszebb legyen. Csak álljunk egyenes gerinccel, és csináljuk a dolgunkat. Ahogy Szőcs Géza megfogalmazta: azt szeretném, hogy tudásközpont épüljön fel e keresztút hazában, kelet és nyugat, dél és észak e sokat látott találkozási pontján. Mert hiszen mi lennék én az anyanyelvem, a hazám, a nemzetem nélkül, a készen kapott és a levegőben is beszívott kultúra nélkül? – osztotta meg gondolatait a művésznő.
