fürdőfesztivál

2021.07.20. 14:30

Fiúk is remekeltek a szépségversenyen Mezőkovácsházán

Miután kinyitotta kapuit a Borostyán camping és strandfürdő, hetekig tikkasztó kánikula várta a fürdőzőket.

Cs. I.

Jurányi Ferenc, az egyik nyertes

A múlt hétvégére meghirdetett fürdőfesztivállal együtt a felhők is megérkeztek, ám ez nem szegte kedvét a program iránt érdeklődőknek. Ez volt a tizenkettedik pancsolós alkalom, amit sokszínű, szórakoztató programokkal kombináltak a szervezők.

A főzőklub is kitelepült, finom gyümölcssalátát készítettek a résztvevőknek. A városi könyvtár pedig strandkönyvtárként volt jelen a fürdőben, kínálva olvasmányokat a pihenni vágyóknak.

Jurányi Ferenc, az egyik nyertes

Több mint ezerkétszázan választották kikapcsolódásként a fesztivált. Nagy érdeklődés övezte a vízi focit, négy órán át játszottak a nevezők. A homokos strandfocira három csapat jelentkezett. A házigazdák sok családi programot és népi játékokat is kínáltak, miközben a fellépők egymást váltották a színpadon.

A helyi Duma Színház hosszú, kényszerű szünet után itt lépett fel először, izgultak is, hogy milyen lesz a fogadtatás. Remek volt!

Jakab Boldizsár második lett

A strand szépe versenyt több kategóriában is meghirdették, így a fiúk is mgmérettethették magukat: a 14 év alatti kategóriában Lange Brendon, a 14 év feletti korosztályban pedig Jurányi Ferenc lett a díjazott.

A szebbik nemnél a 10 év alattiak között lett győztes Hegyi Lia. 10-18 évesek között első lett Varga Debóra, míg a 18 éven felüliek kategória első helyezettje 2021-ben Szelelki Noémi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában