A piramis csúcsán a karikás áll

Békés megye Nagy István agrárminiszter kiemelte, a semmi mással össze nem téveszthető pásztoreszköznek a kidolgozására is különös gondot fordítottak, fordítanak készítőik. Így egyértelmű volt a döntésnél, hogy a karikásnak ott a helye a magyarság értékei között.

Szőke Péter hangsúlyozta, a Hortobágyi Nonprofit Kft.-vel arra a döntésre jutottak, hogy ne a hortobágyi, hanem maga a karikás ostor legyen hungarikum.

Az eszközök tájegységenként ugyan bizonyos mértékben különböznek, de ezek jellemzően a díszítésmódban mutatkoznak meg.

A karikás egy rövid, 38–45 cm hosszú nyélből és egy 2,5–3 méter hosszú ostortestből áll. A nyelet és magát az ostort egy bőr hurok (telekszíj) köti össze egymással, néha forgókarika közbeiktatásával. A nyelet általában gyümölcsfából készítik, ezt az ügyesebb pásztorok faragással, ónöntéssel, berakással és bőrmunkával díszítik.

A lentről felfele építkező értéktár piramisnak három fő lépcsőfoka van. Az alsó szinten a települési, majd a megyei értéktárak találhatók a bizottságok által elfogadott értékekkel. A második szint a Magyar Értéktár, ahol a kiemelkedő nemzeti értékek foglalnak helyet. A piramis legfelső fokán a Hungarikumok Gyűjteménye szerepel. Minden egyes értéknek végig kell járni a ranglétrát. A hortobágyi karikás jelenleg a Magyar Értéktárban foglal helyet. A Békés megyére jellemző Kis-sárréti elsőként a dobozi, aztán az okányi, a bélmegyeri, majd a Békés Megyei Értéktárban kapott helyet. Most pedig a Hungarikumok Gyűjteményének része lett Magyarország különböző tájegységeinek összes karikás ostorával együtt.

– Ez az eszköz csak a Kárpát-medence magyarlakta területein található meg – emelte ki Szőke Péter.

– Azon kevés hagyományos mezőgazdasági eszközök egyike, amit még ma is rendeltetésszerűen használnak a pásztorok, sőt a készítés területén is ők járnak az élen.

A mesterfogások átörökítése a családon belül apáról fiúra száll. Emellett mester és tanítvány kapcsolatban öröklődik a fiatalabb generációkra. Szerencsére napjainkban is vannak olyan fiatalok, akik el kívánják sajátítani ezt a tudományt – vélekedett.

A szakember hangsúlyozta, a karikás nem a dicső múlt vitrinben őrzött poros emléke, hanem az élő és tovább élő pásztorhagyomány, pásztorművészet kézzel fogható megtestesülése. Egy karikás minőségének megítélésében ma is az a legfontosabb szempont, hogy milyen a „járása”, azaz mennyire használható, és csak ezt követik a népművészeti, esztétikai szempontok.

A magyarság egyfajta jelképe

A karikásról az első írásos emlék a Magyar Oklevélszótár alapján 1557-ből maradt fent. Az eszközökön a 19. század előtt semmilyen díszítést nem alkalmaztak, sem a nyélen, sem magán az ostortesten. A bőrpillangók az 1800-as évek elején jelentek meg előbb az ostorfejen, majd a nyélen is.

A karikás szükség esetén, ügyes kezekben félelmetes fegyver is lehetett. Az 1848–49-es szabadságharc idején a 13. számú Hunyadi Honvéd Huszárezred katonáit ilyen ostorral szerelték fel. A pásztorok a karikást mesterségük címereként a vállukra vetve viselik ünnepi alkalmakkor is. A külföldiek számára ez az eszköz kedvelt emlék- és ajándéktárgy, a magyarság egyfajta jelképe.

Több megyénkbeli településen is karikások pattogtatásával, azaz csergetéssel búcsúztatják az óévet. A legenda szerint 1559. december 31-én Hajdúszoboszlón a csikósok és a pásztorok ilyen módon ijesztették el a település határából az oszmán sereget.