2021.03.03. 16:18
Nem válogat a vakcinák között a csabai festőművész
Gnandt János, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke számára nem volt kérdés, hogy kérni fogja a koronavírus elleni védőoltást, így már az első napokban regisztrált rá. Mint mondja, ha felhívja orvosa, nem fog válogatni a vakcinák között, mert az szerinte csak visszavetné, hátráltatná a védekezést.
Gnandt János /Archív fotó/
Fotó: Imre György
– Hiszem, hogy rossz, hatástalan vagy veszélyes vakcinát nem engedélyeznek a szakemberek. Emellett valamennyi védőoltást – így a kínai vakcinát is – már több millióan megkapták, és bebizonyosodott, hogy véd a koronavírus ellen. Úgy gondolom, nem szabad származási hely alapján kategorizálnunk ezeket a tudósok által kifejlesztett és legyártott oltóanyagokat. Hiszen egyre biztosabb, hogy a vakcinában van az utolsó reményünk, mert hiába zárkóztunk be, viseltünk maszkot lassan egy éve, védőoltás nélkül újra és újra növekedni kezdett a betegek száma. Ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az egészségügyi dolgozók ereje és a betegágyak száma is fogytán van már – fogalmazott a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke.
Hozzátette, nem ez az első vírus, amivel találkozott az emberiség, tudósaink számos világjárványt fékeztek már meg korábban a vírusok ellen kifejlesztett vakcinákkal. – Elsősorban ezeknek köszönhető, hogy Európában nem léteznek ezek a fertőző betegségek, mert van oltásunk ellenük. Emiatt is bízok a koronavírus elleni vakcinákban, függetlenül attól, hogy azt éppen hol gyártották – osztotta meg velünk véleményét a festőművész.
Koronavírus Békésben
- Csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Népegészségügyi központ: tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Koronavírus: enyhe emelkedés látható Békéscsabán
- Mérsékelt a szennyvíz koronavírus koncentrációja Békéscsabán
Koronavírus Békésben
- Csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Népegészségügyi központ: tovább csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
- Koronavírus: enyhe emelkedés látható Békéscsabán
- Mérsékelt a szennyvíz koronavírus koncentrációja Békéscsabán
- Népegészségügyi központ: stagnál az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja