Koronavírus Békésben

2021.03.08. 20:58

Előrehozták a horgászvizsgákat

Hétfőtől március 22-ig nem lehet horgászvizsgákat rendezni. A jelentkezőket a megyében működő öt vizsgabizottság kiértesítette. Többen megkeresték a kormány által bevezetett korlátozások kihirdetése után, még múlt héten az Orosházi Horgász Vizsgabizottságot is, hogy a március 9-ére, keddre tervezett vizsgát hozzák előre.

Cs. I.

Titkáruk s egyben a vizsgabizottság egyik tagja, Pelle Zsolt elmondta, vasárnapra minden készen állt. Először három időpontot hirdettek, de mind betelt, így négy lett belőle. A járványügyi szabályoknak megfelelve (7 vizsgázó és három vizsgáztató tartózkodhatott egy helyiségben, fertőtlenítették a tableteket, szellőztettek, távolságot tartottak és maszkot viseltek) végül 27 érintettel lebonyolították az idei első vizsgát.

– Volt közöttük sok helybeli lakos, de hozzánk még Csongrád megyéből is érkeztek – tudtuk meg. Máshol is tartottak új turnusokat a múlt héten.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/igy-lehet-horgaszni-hetfotol-3758539/

Koronavírus Békésben

A dosszié további cikkei

Koronavírus Békésben

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik