Nagy Dani sok mindent a gyulai éveknek köszönhet

- Mit jelent az Ön számára Gyula városa?

- Gyula a szülővárosom, és mindig is sokat fog jelenteni a számomra. Hiába költöztem most már 12 éve Budapestre, a szívem gyulai. A település nagy közös találkozópont, mert a testvéreim is elköltöztek otthonról, de szerintem az egyik legszebb város az országban. Rengeteg élmény fűz oda és az egész gyerekkorom. Hogy most jól teljesítik az Exatlonban, ez is nagyban a gyulai éveknek köszönhető, a Körös parton rengeteget ugráltam a vízbe, a bringapályán is rengeteg időt töltöttünk, és sokat másztam fára. Gyula mindig is a szívemben van egy fix helyen.

- A sport és Nagy Dani neve egybeforrt az elmúlt években…

- Valóban mindenki a sport vonaláról ismer, a szüleim is sportoltak, és Gyulán bármilyen versenyen elindultam, az mindig jól ment. Szeretek sportolni, de talán még jobban szeretem átadni másoknak annak szeretetét. Van két fiatalabb testvérem, és őket is terelgettem, testnevelőtanárként pedig a diákjaimnak adtam át ezt a gondolkodásmódot, mentalitást. Úgy gondolom, hogy aki a sportban jó, az életben is nagyon sokat profitál belőle. A kitartás, a célok, a küzdés, a határaink átlépése egyaránt fantasztikus dolog. Nehéz a sporttól elvonatkoztatni, hiszen mindenhol ott van az életemben. A feleségemet az egyetemen ismertem meg, ami megint csak a sportnak köszönhető. Bármikor mesélni kell magamról, mindig arról beszélek, mennyire szeretem ezt a tevékenységet, és ezzel példát szeretnék mutatni.

- Nem ez az első tévés versenye. Milyen célokkal vágott neki a megmérettetésnek?

- Korábban a Ninja Warrior volt az első ilyen jellegű kihívás számomra. Annak különösebb célja nem volt az elején, egy jó kalandnak szántam, egy izgalmas akadálypályának, amit ki akartam próbálni. Nem is igazán szóltam senkinek, hogy jelentkeztem. Végül elég jól kinőtte magát a dolog, miközben nagy felelősség hárult rám, hiszen addigra elkezdtem tanítani és példát akartam mutatni a diákoknak. Ez utóbbi lett a legfőbb célom. Lement a két évad, és nagyon jó lett volna még valami hasonlóban kipróbálni magam. Így jött az Exatlon. A jelentkezésem a feleségem noszogatására kezdődött, ő mondta, hogy ez mennyire nekem való. Erre a versenyre már konkrét céllal érkeztem, elég nagy követőtáborom van, nekik szeretnék példát mutatni a sport szeretetéről, a küzdésről, a fair play-ről, a kitartásról, mindenről, amit itt láthatunk – nem csak a sportolásról, hanem az oda vezető útról is. Jó példa lehet ez nem csak a közönségnek, hanem a kisfiamnak is.

- Ha már a követőit említettük, vloggerként is szintén a mozgás népszerűsítését vállalta. Milyenek a tapasztalatai?

- Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően valahogy a mi generációnknál kezdett kibontakozni a lehetőség, hogy minél szélesebb körben tudjunk bizonyos dolgokat népszerűsíteni, egyben embereket szórakoztatni. Én ennek egy olyan válfaját választottam, amivel értéket is teremtek, így nem volt kérdés, hogy a sporttal kapcsolatos irányban indulok el. Ezt persze bővítgetjük az utazással, az aktív pihenés témakörével, a család szerepével és szeretetével. Ez az egész vloggerkedés nekem igazából egy nagyon jó kis napló, jó érzés visszanézni – ez is volt az elképzelésem a legelején. Aztán rájöttem, hogy mindez mekkora kincs és egyben felelősség is. Ilyen módon nem csak egy tesiórán foglalkozom húsz gyerekkel, amit nagyon szeretek, hanem százezreknek tudok példát mutatni, jó irányba tolni őket. Persze az alapvető cél a szórakoztatás, mert örülök, hogy mosolyt tudok csalni mások arcára, de mindig belecsempészek valamit, ami értékteremtő, hogy aki megnézi a videót, kicsit több legyen, mielőtt nekifogott a netezésnek. A trash vonalat kerülöm.

- Az újságokban olvashattuk, hogy mennyire sokat jelent az Ön számára a családja. Hogyan éli meg a nélkülük eltöltött időszakot?

- Amikor arról döntöttem, hogy belevágok-e az Exatlonba, éppen a családom miatt határoztam nehezen. Megbeszéltük a feleségemmel, Ramival, hogy mi az, amiért jó, mi az amiért nem jó, s végül meghoztuk a döntést. Ekkor sejtettem, hogy nem csak fizikai korlátok lesznek, hanem a lelki oldaláról lesz igazán nehéz a verseny. Ez pedig már most kezd bebizonyosodni, mert nagyon-nagyon hiányzik a családom. Nem tudom, hogy idővel hogyan tudom kezelni, várhatóan ez lesz a legkomolyabb része a kihívásnak.

- A napokban láttuk, hogy megsérült a keze. Hogy érzi most magát?

- Akkor talán éppen a lelki téren volt egy nehezebb időszakom, ami nálam általában a fizikai oldalon is megmutatkozik. Nem voltam ott teljesen fejben a pályán, valószínűleg máshol jártak a gondolataim, és ezért következett be a sérülés. Nem lett komolyabb gond szerencsére, egész gyorsan regenerálódott a kezem. Mindent megteszek azért, hogy ez még egyszer ne forduljon elő. Nagyon rossz volt, hogy napokig nem versenyezhettem.