galériával

2020.12.10. 11:28

Az Alföld egyik legszebb báltermét alakították ki Gyulán

Elkezdődött a gyulai Almásy-kastély felújított, megszépült Stefánia-szárnyának műszaki átadása a hét elején. A mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként a patinás épületrész rekonstrukciója elérte a 99 százalékos készültséget, abban az Alföld egyik legszebb báltermét, illetve gasztrotörténeti bemutató- és látványkonyhát is kialakítottak.

Papp Gábor

Amikor először merült fel az Almásy-kastély felújításának ötlete, már akkor úgy gondolkodtunk, hogy a kapcsolódó és történetileg is egybetartozó kiskastély-szárny rekonstrukcióját is szeretnénk a későbbiekben megvalósítani – elevenítette fel az előzményeket lapunk kérdésére a helyszínen Kónya István.

Kónya István és Béres István mutatta meg, milyen pazar részletekkel egészítették ki a felújított Stefánia-szárnyat /Fotók: Imre György/

Gyula alpolgármestere elmondta, a két patinás épületrész együttesen egy olyan, még különlegesebb attrakciót biztosít, ami még vonzóbbá teszi a várost. Mint kiemelte, a főszárnyban egy élményalapú, interaktív kiállításon alapuló látogatóközpontot hoztak létre, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert. A Stefánia-szárnyban pedig rendezvénytermet, báltermet, valamint gasztrotörténeti bemutató- és látványkonyhát, illetve a látogatóközponthoz egy tágas fogadóteret alakítottak ki a mostani fejlesztés eredményeként.

– Az Alföld egyik legszebb bálterme és közösségi tere született meg,

ami családi események, konferenciák, zenei programok számára is exkluzív helyszínként szolgál – tette hozzá Kónya István.

Béres István, a város főépítésze elmondta, a készültség 99 százalékos, apró javítások, hiánypótlások, építőipari takarítás van még hátra. A jövő hét végéig tartó műszaki átadás hétfőn elkezdődött.

Az utolsó simításokat végzik az épületben

A szakember elsőként a csemegetárat, illetve az ételtörténeti bemutató részt ismertette munkatársainkkal. Ezen a helyen létrehoztak egy fogyasztói teret, ott lehet majd a finomságokat megkóstolni, a másik oldalon pedig egy gyönyörű, 19. századi konyha kel életre, sütőkkel, kemencékkel, úgynevezett csikósparhelttel, tűzhellyel. Ide egyébként csapatépítő tréningekre is várják az érdeklődőket.

A gasztronómiai részleget kiegészíti egy 21. századi melegítőkonyha is.

A csemegetárban nemcsak a múlt és jelen finomságait ízlelhetik meg a látogatók, de a korszerű étkezést, a biokonyhát népszerűsítő foglalkozásokat is szerveznek majd.

A Stefánia-szárny következő része a bál- vagy konferenciaterem. Az első, amire Béres István felhívta a figyelmünket, az a különleges világítás.

– Láthatóak itt gyönyörű kristálycsillárok falikarral. A párkányokba ledvilágítást építettek be, és mennyezetvilágítást is létrehoztak – tette hozzá a főépítész. A különleges, eredeti tölgyből készült parkettát Zalaegerszegen, egy családi vállalkozás készítette. Lerakása is egyedi, francia halszálkát mintáz, 60-30 fokos szögben kapcsolódnak egymáshoz az elemek.

Levegőbefúvók több helyen is találhatók, az elszívóberendezést pedig a plafonban helyezték el. Hűtő-fűtő berendezés ugyancsak szolgálja a megfelelő hőmérséklet biztosítását. A maximálisan 168 vendég befogadására alkalmas terem két végében egy-egy óriási tükör tágítja a teret, amelyre leereszthető vetítővásznat is szereltek, míg az ablakokon elektromosan működtethető sötétítővászon található.

Kamerát, tűzjelzőt, riasztót, mozgásérzékelőt egyaránt telepítettek.

Az épületrészbe dupla álmennyezetet szereltek fel, a felső a tűzvédelmet szolgálja, az alsó díszítő jellegű. A termet öltöző egészíti ki, ahol az előadó, a lakodalmakon pedig a menyasszony és a vőlegény is ruhát válthat. Az emeleten hőközpont és raktár található.

Utóbbiban a székek, asztalok is helyet kaphatnak, ha nagyobb térre van szükség egy adott rendezvényhez. Egyedi megoldásként a hangszórókat a gipszkartonba építették be, amelyek így az összképet nem befolyásolják, ellenben tökéletes hangzást biztosítanak.

Béres István lapunknak elmondta, hogy mind az ízléses asztalosmunka, mind pedig a gipszkartonozás gyulai vállalkozók munkáját dicséri, ahogy az elektromoshálózat-szerelést, a gépészetet, a kőművesmunkát és festést is helyi szakemberek ­végezték. A most befejeződő beruházás csak az építési munkálatokat tartalmazza, a bútorokat, függönyöket, valamint az egyéb szükséges eszközöket önkormányzati saját forrásból, a működtető városi Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársai szerzik be.

Még kérdés, mikor lesz átadás

A beruházás részeként a főszárnyhoz, az Almásy-kastély Látogatóközponthoz kapcsolódva egy új, tágas fogadóteret is kialakítanak. A jelenlegi rész több alkalommal is kicsinek bizonyult, éppen ezért volt szükség a bővítésre. A fogadótérben lesz az információs pult, a pénztár, a ruhatár.

Mint megtudtuk, a hivatalos átadásról még nem született döntés. Kónya István alpolgármester azt valószínűsítette, hogy a veszélyhelyzetet követően tarthatják meg. Kiemelte, gondolkodnak abban, hogy ugyanúgy, mint az Almásy-kastély Látogatóközpontban annak idején, a Stefánia-szárnyban is tartanak majd előzetesen kiscsoportos ­bejárásokat helyi lakosok számára.

Ezek is érdekelhetik