Tüzesvas-próba miatt említették nyolcszáz éve először Okányt

A területen jóval korábban is éltek hosszabb-rövidebb ideig különféle népek, például időszámításunk előtti időszakokból is kerültek elő cseréptöredékek különféle lelőhelyekről

– ismertette Molnár Albert nyugállományú ezredes, az Okányból elszármazott, Szentendrén élő helytörténeti kutató. Hozzátette: a 12. század végére, a 13. század elejére tehető, hogy állandó településhálózat alakult ki a belső maggal, a Szigettel, valamint a hozzá tartozó Nyárfás, Romogy, Holmágy, Uruk, Pálos, Kőrösös, Varjas, Ebülő, Tóhegy, Balázs és Csókás pusztákkal.

Okányt először az 1220-ban kelt Váradi Regestrumban, jegyzőkönyvben említették meg, miszerint a Villa Vcan településen élő, Mourich nevű embert tüzesvas-próbára ítélték – ez egyfajta istenítélet volt,

ha a tüzes vas okozta seb elkezdett meggyógyulni, akkor az illetőt ártatlannak minősítették.

A második írott forrás 1249. január 21-én kelt, amikor IV. Béla Geregyei Pál országbírónak, zalai főispánnak adományozta a területet. Ekkortól Okányt Wkan néven említik következetesen.

Megfizetett azért, hogy a király ellen szövetkezett

Később a Geregyeiek helyére a Borsa nemzetségből származó Borsa Kopasz Jakab kerül, mint birtokos. Az Árpád-ház kihalását követően azonban trónviszály alakul ki, ami az okányi helyzetet is bonyolította. Borsa Kopasz Jakab végül Károly Róbert oldalára állt, és a király nádorrá nevezte ki, a címet 1315-ig viselhette, amikor leváltották. Borsa Kopasz Jakab emiatt megsértődött, az uralkodó ellen szövetkezett, ám a királyi csapatok 1316 őszén vagy 1317 tavaszán legyőzték. Menekülnie kellett, és elvesztette birtokait, így Okányt is.

Hogy mi történt 1334 és 1458 között Okányban, nem igazán tudni, mivel nem maradt fenn írásos nyom, 1458-tól viszont Okan néven rögzítik a dokumentumok a települést. A legvalószínűbb Molnár Albert szerint a szláv eredet, a két szláv hadúr nevéből, Oge-kán nevéből vezethető le Okány, valamint Zage-kán nevéből a szomszédos falu, Zsadány. Egy 1458-as adásvételi egyezségből tudható, hogy az okányi birtok a Körösön lévő malommal együtt Hencidai Bacsó Miklósé lett, a malom a gabonatermesztésre utal.

Létbizonytalanságot szült a török invázió

Az 1526-os mohácsi vészt követően az előrenyomuló török invázió fővonala még nem érintette Okányt, de közel 200 évre a létbizonytalanság vált jellemzővé. A közeli falvak közül elnéptelenedett Biba, Papi és Lapos is. 1527-ben 14 faluval együtt Okány határa részben a Bajoniak kezére került, Bajoni Ferenc ekkor építette a bajoni várat. 1540-től az okányiak fokozatosan áttértek a katolikusról a református hitre. Az 1550–1551-es török invázió már érintette a települést, portyázó csapatok dúlták a vidéket. 1694-ben ért véget véglegesen Okány területén a török fennhatóság.

Okány 1763-ban jelenik meg először áttekinthető rajzos formában térképen, majd az 1783-ban kelt katonai térképen a település magját mocsárra támaszkodó szigeten, közepén templommal és földesúri lakkal jelölik. 1784 és 1787 között volt az első magyar népszámlálás Okányban, akkor 89 házat, 117 családot és 815 lakót rögzítettek. A faluház, a mostani polgármesteri hivatal egy egyházi irat szerint 1829–30-ban épült.

Lovas futár hozta meg a forradalom hírét

Az 1848. március 15-ei forradalom hírét egy lovas futár hozza meg a faluba, lázongások törnek ki, és a jobbágyok az összes legelőt maguknak követelik. 1849 júliusában Petőfi Sándor másodszor járt Okányban, átment Zsadányon is, majd Biharugrán szállt meg. 1849. augusztus 20-án az előretörő orosz csapatok egy ló kivételével a terményeket és javakat behajtották.

Az első világháború során az összes fegyverköteles férfit hadra szólították, mintegy 750-800-an kerültek a frontra Okányból, és nagyjából 150-en vesztették életüket. 1919 tavaszán a román hadsereg megkezdi előrenyomulását, Okányt is megszállták, kegyetlenkedtek a helybeliekkel, majd – nagyjából egy év után – 1920. március 24-én hagyták el a települést.

Háromszáz fogoly volt a mozi épületében

A második világégés során, 1944 áprilisától augusztusáig a német megszállásból Okánynak is kijutott, lókórház, parancsnokság és javítóműhely is volt a településen, az iskola tantermeiből négyet az iskola, hatot a katonaság használt. A határbeli munkák megszakadtak, a termés nagy része elveszett, a boltok sem működtek, igaz, az alapvetőélelmiszer-ellátást megoldották. 1944 júniusában vitték el a régi iskola udvarára összegyűjtött zsidókat.

1944. szeptember 28-án románok támadták meg a települést, aknavetővel lőttek, be is vonultak. Rá egy napra a német és magyar erők visszaverték őket. Nem sokkal később megérkeztek a szovjetek lovas és gépesített alakulatai, és a moziban 300 foglyot helyeztek el – például Molnár Albert édesapja is aztán innen menekült meg. A második világháború 550-600 okányit érintett, több mint százra tehető az áldozatok száma.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc sem kerülte el a falut, kétszer volt az események hatására felvonulás a településen. A tanácsháza gazdátlan maradt, iratokat égettek. 1956. november 4-e után csend következett, majd a tanácselnök ismét elfoglalta hivatalát. 1957 elején két harckocsi vonult át a településen, így a még akkor is lázongók hazatértek. 1957 márciusában öt okányit vittek el a forradalom és szabadságharc idején történtek miatt.

Kastélyt építettek, szatócsboltot nyitottak

A helytörténeti kutató beszélt hírportálunknak a fontos birtokosokról is, a Szlávy és a Schwartz családról.

Bár már korábban is jelen volt a Szlávy család Okányban, Mária Terézia 1760-ban testőri érdemeiért Szlávy Györgynek adományozta a települést. Személyében emberileg is kiváló földesurat kapott a falu. Bár sokat fejlődött a település, mégsem érte el a szomszédos falvak szintjét. Hogy a termelékenységet javítsa, jobbágyokat telepített be Komádiból. Ő szerezte be a királyi engedélyt a református templom építéséhez. Az 1770–80-as években ő építtette a 32 szobás, L alakú kúriát, a Szlávy-kastélyban működik most az általános iskola néhány egysége. 1848 és 1860 között a család lakhelye Nagyváradra tevődött át, csak ideiglenesen tartózkodtak Okányban, és inkább eladták, bérbe adták érdekeltségeiket.

A következő jelentős birtokos família a Schwarcz család lett, a Gyulaváriból származó Schwarcz Ábrahám 1852-ben költözött Okányba, előtte pedig megvette a Szlávy famíliától a település vízzel és náddal borított északi részét, ami miatt a helybeliek bolond zsidónak tartották. Az ő nevéhez fűződik az első bolt a településen – szatócsboltot nyitott –, és közben egyre több területet szerzett meg magának, a Schwarcz család lett Okány legjelentősebb birtokosa. Az 1880-as évekre teljesen kiépítenek öt majort – Nyárfás, Romogy, Tóhegy, Ebülő, Varjas –, de bérleményként Balázs, Pásztorormágy és Körösös is az övék. Sőt, a Szlávy-kastélyban is immár ők laknak. Az Okányi előnevet is felvett Schwartz Endrének és feleségének is épült egy kúria, az internátus.

Szélvihar sújtott le a templomra

A korabeli dokumentumok szerint 1332-ben már szervezett egyháza volt a falunak, akkor az istenházát veres templomnak nevezték, Okány lelkésze, Balázs pedig évi nyolc garast fizetett a pápai tizedszedőknek – ismertette Molnár Albert.

Az első templom építése vélhetően 1720-ra tehető, ez egy favázas, vert falú építmény volt. Új templomot és hozzá tornyot kezdtek építeni 1775-ben, rá pár évre, 1799-ben pedig egy újabb istenháza alapozásába kezdtek, az első istentiszteletet az elkészülte előtt megtartották 1809-ben.

1816-ban egy szélvihar ledöntötte a tornyot, és az leborulva beszakította a templom tetejét. Bár helyreállították a tornyot, 1818-ban villámcsapás rongálta meg. 1820-ban ismét egy villám sújtott le a toronyra, és 1822-ben fejeződött be az évek óta csonka felépítmény újjáépítése. 1827-ben aztán újra csonkává vált, mivel egy szélvihar ismét ledöntötte. Bár 1832–33-ban nagy felújítás zajlott egyebek közt a Szlávy család adományának is hála, csak 1877-ben nyerte el a torony a mai, végleges alakját.