Isten háza

2020.11.26. 17:29

Református templom épülhet a hatszáz lelkes Körösújfaluban

Több mint 150 millió forint támogatást kap a kormánytól a Vésztői Református Egyházközség, a forrásból az ötszáz-hatszáz lelkes Körösújfaluban református templomot építenek. Szabó Csaba polgármester és Dorcsák Ignác lelkipásztor szerint is ezzel egy régóta vágyott álom válik valóra hamarosan.

Licska Balázs

Forrás: korosujfalu.hu

A minap jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint 152 millió 400 ezer forintos támogatásból építhet református templomot Körösújfaluban a Vésztői Református Egyházközség.

– Minden település életében fontos szerepet tölt be a templom, legyen akár sok, akár kevés a hívők száma, egy-egy ilyen épület hozzátartozik a keresztény kultúrához – hangsúlyozta Szabó Csaba polgármester. Körösújfalu viszonylag friss település – 1955-ben alakult önálló községgé –, ezért fordulhat elő, hogy

eddig nem volt temploma.

Bár lehet, hogy csupán ötszázan-hatszázan élnek a faluban, a helyiek megérdemlik, hogy legyen istenháza a községben. – A templom minden körösújfaluit szolgál majd, egész Körösújfalunak épül – emelte ki.

Szabó Csaba polgármester mutatta, hogy a Tavasz utcai önkormányzati területen valósulhat meg a beruházás /A szerző felvétele/

Szabó Csaba 2006 óta polgármester, azóta beszéltek és egyeztettek többek között dr. Kovács József országgyűlési képviselővel is arról, hogy szükség van egy ilyen fejlesztésre. Hozzátette, ahogy eddig, úgy a jövőben szintén segíti majd az önkormányzat az egyházközséget. A beruházás önkormányzati területen valósulhat meg, a Tavasz utcában, ami a piac, az óvoda és a játszótér közelsége miatt központi helynek nevezhető. És ahogy a fejlesztés megvalósításában, úgy a fenntartásban is támogatást nyújtanak majd a reformátusoknak.

Bár a látvány- és a kiviteli tervek egyelőre nem állnak rendelkezésre,

az elképzelések szerint egy 250 négyzetméter alapterületű istenházát építenek,

amely száz lélek befogadására lesz képes, és abban a mai kor elvárásainak megfelelve több helyiség is lesz. A megvalósításnál törekednek arra, hogy a templom modern, ugyanakkor a hagyományokat tisztelő is legyen.

Jelenleg a közösségi házban tartanak istentiszteleteket, egyházi alkalmakat. Szabó Csaba hangsúlyozta, hogy a templom méltóbb körülményeket teremt majd nemcsak az istentiszteleteknek, hanem az esküvőknek, keresztelőknek, megemlékezéseknek is. A polgármester kiemelte, nem azt kell nézni, hogy egy-egy ilyen beruházás pénzügyileg megtérül-e, hiszen itt nem az a lényeg.

Úgy véli, jövő év tavaszára, nyarára elkészülhetnek a tervek,

és a kivitelező kiválasztását követően elindulhatnak a munkálatok azon a területen, ahol korábban a kukorica állt. A templom környezetét parkosítanák, illetve egy sétányt alakítanának ki, amely érintené a piacot, a játszóteret és az óvodát egyaránt. Hangsúlyozta, Körösújfalu egy gyöngyszemmel gazdagodik.

Egy ékszeres doboz épülhet

Nagy örömként értékelte Dorcsák Ignác, a Vésztői Református Egyházközség lelkésze, hogy a 152 millió forintos támogatásból református templom épülhet Körösújfaluban, és ezzel valóra válhat a korábbi tiszteletes, Juhász Sándor, valamint a falu vezetésének egyik régóta vágyott álma.

Most a közösségi házban vannak az istentiszteletek, szerinte áldottabb lesz a helyzet, ha lesz saját temploma a gyülekezetnek. Hozzátette: vasárnaponként általában tízen-tizenöten vesznek részt az istentiszteleteken, de a nagyobb lélegzetvételű alkalmakon, például karácsonykor ötvenen-hatvanan is vannak.

Készülnek a templom tervei, amelyben az igényeknek megfelelően lenne több kiszolgálóhelyiség, mosdó és tálalókonyha is. Összességében egy ékszeres dobozt álmodtak meg Körösújfaluba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában