képviselő-testület

2020.10.01. 12:12

Több mint harminc döntést hoztak Békésszentandráson

Harmincnál is több döntést hoztak a hétfői testületi-ülésen Békésszentandráson – osztotta meg Sinka Imre polgármester szerdán a lakossággal. A tanácskozáson határoztak többek közt az idei költségvetéséről szóló rendelet módosításáról, amire Bagdiné Balla Andrea pénzügyi csoportvezető terjesztett elő, a helyi adórendelet módosításáról, kátyúzóanyag vásárlásáról, vízminőség-javító projektről, valamint elfogadták a Gonda-laposi régészeti költségeket.

V. E.

A fentieken túl szó volt a tervezett beruházásokról, amelyekről elmondták, hogy részben megkezdődtek, előkészítés alatt vannak vagy éppen befejezés előtt állnak. Majd az idei közmunkaprogramról Tóth András intézményvezető megállapította, hogy a korábbinál alacsonyabb létszám ellenére időarányosan teljesítettnek látja az önkormányzati vállalásokat. Sinka Dóra, a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke pedig arról számolt be, hogy az M44-es út megnyitása előtti forgalom okozta környezetszennyezés csökkent a településen, így a lakossági épületfűtés lett náluk az első számú szennyezőtényező. Ezentúl Molnár Imre Zoltán igazgató az iskola tanévéről tartott beszámolót, melyet a testület egyhangúan elfogadott, illetve döntöttek egy kupakgyűjtő szív kihelyezéséről is.

Mindeközben felmerült a Major Attila Babafa-programjának kérdése is, melyből a 12. tavasszal volt esedékes, a koronavírus miatt azonban október 10., 15 órára halasztották, helyszíne pedig a szabadtéri színpad mögötti terület lesz. Erre 82 500 forintos keretösszeget biztosítottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában