túra

2020.09.21. 13:28

Hat kilométert tekertek a muronyi gyerekek

Kerékpáros túrát tettek és két helyi mezőgazdász telephelyére látogattak el a muronyi gyerekek négy felnőtt kísérővel szombaton.

N. Sz.

Szegfű Gábor, aki maga is részt vett a megmozduláson, elmondta, egy EFOP-pályázat keretein belül szervezték meg a sportos napot, melyen több mint húsz felső tagozatos diák vett részt. A település polgármestere hozzátette, a fiatalok első állomáshelyükön, Aleksza Andrásnál és feleségénél a dinnyeválogatás és a csomagolás módszereit ismerhették meg, aztán kipróbálhatták, milyen targoncába ülni. Megnéztek egy nemrég átadott vendégházat és legnagyobb örömükre pónilovakat is simogathattak, etethettek.

Beküldött fotó

A másik helyszínen, Bondár Imrénél a hagymatermesztés fortélyait mutatták be a gyerekeknek, emellett a gazdaságban használatos gépeket, például traktorokat nézhettek meg közelebbről. Megtudtuk, a kerékpárosok, akik több mint hat kilométert tekertek, vendéglátóinknál süteményt és üdítőt, ebédre pedig az önkormányzat jóvoltából pizzát, a túra végén pedig palacsintát kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában