országzászló

2020.09.04. 16:11

A költségek miatt nem avathattak Mezőhegyesen

Közleményt jelentetett meg a Mezőhegyesi Országzászló rekonstrukciójáról Tarkó Gábor önkormányzati képviselő, a helyi települési értéktár bizottság elnöke és Kerekes György, a Város- és Környezetvédő Egyesület elnöke.

Cs. I.

Idén augusztus 20-ra tervezték a mezőhegyesi Trianon-emlékmű újraszentelését. Mint írták, széles körű összefogás valósult meg a történeti kutatás, a tervezés és a kivitelezés számos szereplője között. Felajánlásból 930 ezer forint gyűlt össze, ám az emlékmű rekonstrukciójának költségei olyan mértékben megnövekedtek, hogy a fejlesztés így vállalhatatlan lett.

Fotó: Tarkó Gábor/Facebook

– Jelenlegi számításaink szerint a kiviteli terveknek megfelelően bruttó 74 millió 352 forintba kerülne az országzászló. Emiatt nem volt avatás augusztus 20-án. Még nem mondtunk le az emlékmű helyreállításáról. Későbbi időpontban szeretnénk azt megtartani, ehhez azonban a költségeket drasztikusan le kell csökkentenünk. Újabb árajánlatokat kértünk, új költségvetés és ütemterv készül, ugyanakkor a műszaki tartalomból és a korábbi terveinkből nem szeretnénk engedni – fogalmaztak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában