felújítási program

2020.08.23. 15:29

Új szerepet kaptak a magányos épületek a megyében

Az önkormányzatok számára komoly feladatot jelent a településeiken található üres, általában nem városi vagy községi tulajdonban álló épületek megóvása, új funkcióval való megtöltése. A megyében számos jó példa akad ilyen ingatlanok megmentésére.

Papp Gábor

Siklósi István a felújított Petőfi utcai háznál, ahol – mint mondta – fiatalok lakhatnak /Fotó: I. Gy./

Fotó: Imre Gyorgy

Gyulán is számottevő épületet mentettek meg az elmúlt években­ az enyészettől. A legnagyobb dobás talán az Almásy-kastély felújítása és látogatóközponttá alakítása volt. Az önkormányzat a kastély vagyonkezelői jogát 2012 februárjában kapta meg, hat hónappal később pedig már a felújítási program támogatásáról is döntés született. A nem túl jó állapotban lévő épület szinte újjászületett, és mára hazánk egyik legnépszerűbb interaktív kiállítási helyévé vált, ahol rengeteg innovációt, egyedi ötletet valósítottak meg.

– A rekonstrukcióval az volt a célunk, hogy történetében először a patinás épület a nagyközönség számára is látogathatóvá váljon egy történetileg hiteles, korszerű élményeket adó kiállítás keretében. Elvárás volt az is, hogy az alkalmazott műszaki megoldások támogassák a fenntarthatóságot, azaz ne legyen túl magas az épület rezsije. Ezért is valósítottuk meg a geotermikus fűtést – fogalmazott dr. Görgényi Ernő polgármester.

Siklósi István a felújított Petőfi utcai háznál, ahol – mint mondta – fiatalok lakhatnak /Fotó: I. Gy./

Hasonlóan bravúros dolognak számít a város legrégebbi háza, a Máriás-ház megmentése. A felújítási munkák jelenleg is zajlanak az épületben.

Kevesebb szó esik róla, de az Apor téren található régi Napkocsma épületét szintén sikerült megmenteni az önkormányzatnak, ott gyermekjóléti központot alakítottak ki. Szintén sokat tett a város azért, hogy a Béke sugárút 41. alatt található pusztuló, lakatlan épület is új funkciót kapjon. Napjainkban már mentorház működik az ingatlanban.

– Természetesen ezen a téren is akadnak még bőven tennivalóink, folyamatosan dolgozunk azon, hogy váro­sunk épített örökségét megóvjuk, illetve ne hagyjuk lepusztulni az ingatlanokat – mondta a polgármester.

Mezőberényben is sikerült már több leromlott állapotú épületet, illetve annak helyét hasznosítani. A legjellemzőbb példa erre a Békési út 12. szám alatti ingatlan, ahol egy 1920–30-as években épült, hatalmas területen fekvő polgári parasztház állt évtizedekig üresen.

Az épület valamikor kifejezetten szép volt, ám az évtizedek alaposan megtépázták. Állaga olyan szinten leromlott, hogy erősen baleset-veszélyessé vált, így az önkormányzat megvásárolta az ingatlant. Kezdetben felmerült a felújítás lehetősége is, ám több egymástól független szakértő is alsó hangon 300 millió forintos összegben határozta meg a rekonstrukció összegét.

A város ezt azonban nem tudta finanszírozni, ezért végül lebontották a házat és helyén mintegy 171 millió forintos költséggel, új építésű lakásokból álló tömböt húztak fel eladásra. Siklósi István polgármester lapunknak elmondta, az ingatlanok már el is keltek.

A megvásárolt telek nagysága alkalmas volt arra, hogy a Mikszáth Kálmán utca felőli oldalon húsz bérlakást építsen az önkormányzat, amelyek kialakítása ugyancsak jó ütemben halad. Mind a két beruházás saját forrásból valósult meg.

A Petőfi utcán egy kisebb házat ugyancsak megvásárolt az önkormányzat, az épületet felújították. Most két fiatal pár lakik ott.

Köröstarcsán szintén pályáznak

Köröstarcsa polgármestere, Lipcsei Zoltán elmondta, önkormányzatuk is pályázni fog elhagyott ingatlan közcélra történő felhasználására a Magyar Falu Programban.

– A nem olyan régen felújított orvosi rendelő közelében található egy üresen álló lakóépület – fogalmazott a polgármester. – Miután az ingatlan több éve lakatlan, így az állaga romlásnak indult. Amennyiben sikerrel járunk a pályázaton, akkor ezt az épületet hoznánk helyre. Előtte parkolókat alakítanánk ki, hogy még könnyebb legyen a megállás. Az ingatlanban pedig egészségügyi kiegészítő szolgáltatások kapnának helyet. A tervek szerint például gyógytorna is működhetne ott.

A Magyar Falu Program adta lehetőséggel egyébként vélhetően jó néhány önkormányzat fog majd élni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában