pontvadászat - galériával, videóval

2020.07.24. 14:01

Eldőlt, hogy ki, hol tanulhat ősztől

Nagy volt a nyüzsgés csütörtök este a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégnél, ugyanis pontváró parti keretében több tucatnyi fiatal várta, bekerül-e a kívánt felsőoktatási intézménybe. A felvételi ponthatárokat 20 óra után hirdettek ki.

Nagy Szilvia

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az idei, kicsit sem hétköznapi tanév után, a fiatalok kieresztették a gőzt, buliztak, játszottak, együtt ünnepeltek, vagy épp együtt sírtak a Csabagyöngye stégjén a ponthatárok hivatalos közzététele előtt. Sokan biztosra vették a bejutást, hiszen az elsődleges információk szerint idén kevesebben adták be jelentkezési lapjukat a magyar felsőoktatási intézményekbe.

A humán beállítottságú Mézes Dávid Szegedre készül, középiskolai tanár szeretne lenni. Mint mondta, biztos a dolgában, mert idén nincs túljelentkezés, a jó pedagógusokra pedig nagy szükség van.

Az idei felvételi pontváró buli /Fotók: Bencsik Ádám/

Dr. Kozma Gábor megerősítette, hogy 2020-ban valóban alacsonyabb számú belépőre lehet számítani, mivel szűkült a populáció, de a Gál Ferenc Főiskola rektora kiemelte azt is, hogy a régió campusai olyan gyakorlatban alkalmazható tudást adnak, ami helyben, a szülőföldön biztosíthatja az egzisztenciát és ez a legfontosabb. Kozma Gábor elmondta, a régió főiskolája éppen most, augusztus elsejétől alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább. Mint mondta, a szakok megmaradnak, továbbra is Békéscsabán tanulhatnak a jövő gazdasági szakemberei, Szarvason pedagógusokat, Gyulán pedig diplomás ápolókat, szociális munkásokat képeznek. Megnyugvással tette hozzá, hogy az arányok átrendeződnek ugyan, például a gyereklétszám csökkenése miatt a pedagógusképzésben, de a szakképzett munkaerőre mindig szükség lesz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mától elindul a pótfelvételi időszaka, melyre nagy várakozással tekintenek.

– Elsősorban azokat szeretnék megszólítani, akik az első jelentkezési határidőig nem voltak elég bátrak, illetve azokat, akik már rendelkeznek diplomával – emelte ki. A rektor emellett megemlítette, hogy a külföldiek számára is kínálnak megyei lehetőségeket. Aláhúzta, egy egyetem eredményességi mutatóját nem a képzettek óriási létszáma emeli, sokkal inkább az, mennyire képes a helyi társadalmi, gazdasági és piaci igényeknek megfelelően ellátni képzési feladatait.

Az egyházi fenntartású Gál Ferenc Főiskola (GFF) békéscsabai gazdasági karán több képzés lesz, mind felsőoktatási szakképzésként, mind alapképzésként, illetve mind nappali, mind levelező munkarendben, egyedül a műszaki menedzser szak nem indul. Az elérhető 500-ból a legtöbb pontra, 415-re a gazdálkodási és menedzsment szakhoz volt szükség, több szakra a minimummal, 240 ponttal is be lehetett jutni.

A GFF szarvasi pedagógiai karán a legtöbb pontszámra, 410-re a német nemzetiségi tanító szak esetében volt szükség, de ez csak levelező munkarendben indul. A csecsemő- és kisgyermeknevelői szakhoz legalább 280 pont kellett.

A GFF gyulai egészség- és szociális tudományi kar a legtöbb pontra, 312-re a levelező munkarendben induló ápolás és betegellátás szakhoz volt szükség.

 

A Kodolányi János Egyetemen több orosházi képzés is lesz, a legtöbb esetben 280 pontra volt szükség ahhoz, hogy valakit felvegyenek ezekre.

Ezek is érdekelhetik