Mindenkinek van egy sztorija a megyében

Mielőtt Ferenc József király békéscsabai látogatását és Kovan Endre szabómester történetét felidéznénk, kezdjük Ando Györgynek, a békéscsabai Munkácsy múzeum igazgatójának a sztorijával, ami megkeresésünkre először eszébe jutott.

– Felvettek a pozsonyi egyetemre, de az orvosi alkalmassági vizsgálaton meg kellett felelni. Ennek része volt a reflexfelmérés – mesélte az igazgató. – A doktor leültetett egy székbe, keresztbe kellett tenni a lábaimat. Kicsi kalapácsütéseket mért a térdeimre, de nem reagáltam. Egy idő után jobbnak láttam, ha egy kicsit megmozdítom a térdeimet. Az orvos egyből rám rivallt: „Fiatalember, nem azért ülök itt, hogy maga produkálja magát.”

No, és akkor Ferenc József látogatásáról röviden. A Vidám Csaba című könyvben részletesen szerepel a sztori. A vonatról Csabán leszállva Ferenc József Maczák Likerecz Györggyel, a nagyközség bírájával is találkozott. Egy kis részlet a beszélgetésükből. A király: Tutyák matyarul? A bíró: Tugyung minnyájan. A király: Hol lakják? A bíró: Vározsban izs tanyán. A király: Mit szokták csinálni? A bíró: Vasárnap kimegyöng a tanyára, szombaton hazagyüvöng izs haluskát eszöng. A király: Szep, szep.

Ha már 19. századi történetek, a csanádapácai Sajgó András tanár úr még főiskolásként mindig hozzátette egy-egy vizsga alkalmával, hogy ő bizony szerepelt a „Bánk bán”-ban. Fizika-technika szakon végzett, de mindent tudott Katona József korszakos drámájáról, mely a magyar irodalomban is kiemelkedő helyet foglal el. A művet teljes terjedelmében 1848. március 23-án adták elő a Pesti Magyar Színházban. Sajgó tanár úr 1965-ös születésűként nem lehetett jelen, de azóta is emlegeti: ő bizony benne van. Sajgó sebét felejti Bánk.

Vissza Dedinszkyhez, Csabán Kovan Endre szabómesternek a Kiss Ernő utcában volt műhelye, nála varratott az úri osztály. Megesett ugyanakkor vele is, hogy egyik-másik munkája nem sikerült. Például az a nadrág sem, amit Lőrinczy tábornok készíttetett nála. A tábornok onnantól kolléga úrnak hívta a szabót. Kovan bácsi egy idő után nem bírta tovább, és megkérdezte a katonatisztet, miért hívja őt kolléga úrnak. A válasz a következő volt: „Nos, csak azért, mert én sem tudok nadrágot varrni, és maga sem tud. Így hát kollégák vagyunk.”

Áchim László gyakran felöntött a garatra

Áchim László, Csaba nagyközség utolsó bírája jellegzetes alakja volt a településnek. Malomtulajdonosként gyakran felöntött a garatra. Idősebb korában az egyik alkalommal, amikor már nem volt férfiúi természetének birtokában, az ipartestület Kossuth utcai kocsmájából támolygott ki. Megkapaszkodott az egyik fában, és el akarta végezni folyóügyeit. Csak sehogy nem találta a „vízcsapot”. Ahogy Dedinszky leírta: hiába kotorászott, keresgélt, sehol semmi. Végül a bíró könyörgésre fogta a dolgot. Szelíd, kérlelő hangon szólalt meg: „Ugyan, gyere már, ne félj, hiszen csak vizelni akarok”.

Ha önnek is van egy jó sztorija, ossza meg a [email protected] címen. Kedvcsinálóként elmondom az enyémet. Tizennyolc éves sorkatonaként tűzoltó lettem Kecskeméten. Ott álltam a történelmi pillanatban, amikor a zászlós elvtárs feltette az alapkérdést: Mi a különbség a hegedű és a nagybőgő között? Fogalmam se volt, pedig rém egyszerű. A nagybőgő tovább ég.