Sokáig tündökölt a csabai selyemfonógyár

A selyemgubó-beváltó létrehozása után hamar felmerült, hogy ezt -fonodával egészítsék ki. Csaba városa az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőséghez fordult kérelemmel. Ott feltételül szabták, hogy a város is segéllyel járuljon hozzá a fonoda építéséhez, és elegendő munkaerőt biztosítson. A felhívásra 600 munkáslány jelentkezett.

Az önkormányzat a villanyteleppel szemközti, a ­Békési úton fekvő telket ajánlotta fel a gyártelep létesítésére. A selyemfonodát 1907 tavaszán kezdték építeni, és a gyár már 1909-ben megkezdte működését. A főépület mintegy 150 méter hosszú, tágas, világos emeleti munkatermében 128 gép üzemelt, a csabai selyemfonógyár volt az egyik legnagyobb az országban.

– A gyár több mint 300 munkást, nagyrészt lányokat, foglalkoztatott, akik itt nagyobb és könnyebb keresethez juthattak, mint máshol – ecsetelte a történész. – 1910-ben Dürr Oszkárt, a selyemfonógyár igazgatóját az olasz származású Raffaele Invernizzi váltotta. A fonoda bérlője, Achille Riva, egykori sanghaji olasz konzul az igazgatón kívül csak néhány olasz munkavezetőnőt alkalmazott, a több száz munkáslányt Csabáról vagy a megyéből vették fel. A bérlő és az igazgató nagy népszerűségnek örvendett az alkalmazottak körében. Jó fizetést adtak, karácsonykor jutalmat osztottak. Elegendő szabadságban részesítették a munkásokat, és időnként mulatságot is rendeztek számukra.

Az első világháború idején jelentős csökkenés történt, majd a román megszálláskor a fonoda teljesen megszűnt. A románok az összes gépet elvitték. Ezek Lugos állomáson hónapokig hevertek nyitott vagonokban, majd Achille Riva talált rájuk teljesen elhanyagolt állapotban. A vas alkatrészek azonban ekkorra annyira megáztak és megrozsdásodtak, hogy használhatóságuk kétségessé vált. Az antant hatóságai kötelezték a románokat, hogy a gépeket kijavítsák és haladéktalanul visszaszolgáltassák a gyárnak, a selyemüzem azonban mégsem indult újra. A telepet 1921 elején a Magyar Királyi Selyemfonodák Haszonbérlete Rt. vette át kifosztott állapotban, megrongált épületekkel.

A telepen újból selyemfonodát berendezni többé nem volt indokolt, ezért Merkur néven pamutszövőgyárat létesítettek. Ezt Puskás Lajos igazgató tervei szerint alakították ki, az üzem 1921-ben indult be. Száz szövőszékkel kezdték meg a munkát, eleinte len- és pamutszöveteket állítottak elő, majd kizárólag a pamutra tértek át. Később műselyemszöveteket is felvettek a gyártási körbe. Az üzemet hamarosan bővíteni kellett, 1922-ben 40 új szövőszéket állítottak fel, egy év múlva pedig egy új, hatalmas szövőterem épült száz szövőszékkel, raktárhelyiségekkel. Később újra bővült a gyár, így már 300 szövőszék volt üzemben, amely 250 munkást foglalkoztatott. Az áru nagy részét budapesti nagykereskedők vették át, azonban Csabán is jelentős mennyiség került piacra. A gyár 1932-ben a soroksári textilipari gyár bérletébe került, ettől kezdve megszűnt a finomáruk gyártása. A második világháború alatt, 1944-ben anyaghiány miatt az üzemet leállították.

Pamutszövőként működött tovább

Ando György múzeumigazgató a vállalat későbbi történetéről elmondta, a háború után a gyár szovjet bérmunkára, majd szovjet és nyugati exportra gyártott. Az 1948-as államosítás után a Békéscsabai Pamutszövő nevet vette fel. 1953-ban a felső terem gépeit motormeghajtásra szerelték át, modernizálták a világítást. Az államosítás után a gyár az Alföldi Pamutipar Igazgatóság hatáskörébe tartozott, később a Pamutszövőipari Tröszt, majd 1954-től a Pamutszövőipari Vállalat telephelye, végül 1963-tól az országos Pamuttextil Művek gyáregysége volt. A rendszerváltás után sok más gyárhoz hasonlóan a Pamutszövő is bezárt.