állattenyésztéstől a versenyekig

2020.03.16. 11:29

Hamarosan forog a megyei lovasfilm

Hamarosan elkezdődik a Békés megyei lovasfilm forgatása. Gyurkó Dániel producertől és Major Gyula rendezőtől megtudtuk, az alkotásban az állattenyésztéstől a versenyekig, a múlttól a jelenig, a lehető legteljesebb képet igyekeznek festeni az ágazatról.

Papp Gábor

Korábbi figyelemreméltó filmjeik után Major Gyuláék ismét nagyon fontos, hiánypótló munkát vállaltak /Fotó: BMH/

Fotó: Lehoczky Peter

Mintegy két esztendővel ezelőtt egy, Szabó Zsuzsával, a Békés Megyei Lovasszövetség akkori elnökével folytatott beszélgetés során merült fel először, hogy érdemes lenne feldolgozni térségünk lovas hagyományait az állattenyésztéstől a versenyekig – nyilatkozta hírportálunknak Gyurkó Dániel, a készülő alkotás producere, aki Major Gyulával vadász- és horgászfilmeket is készített már. Mint elmondta, tavaly novemberben ismét leültek, és konkretizálták az ötleteket, elképzeléseket.

– Bár nem számított ismeretlen terepnek a téma, mégis elképesztő volt látni, hogy megyénk milyen óriási tradíciókkal rendelkezik – folytatta a gondolatot Gyurkó Dániel, aki elmondta, azóta már egyeztettek Papp Istvánnal, Mezőhegyes polgármesterével, a ménesbirtok korábbi első emberével.

– Különleges archív filmeket is láthattunk beszélgető-partnerünk jóvoltából, ami Major Gyulát is felvillanyozta – mondta. – A rendező szerint ezek a felvételek kiemelt szerepet kapnak majd a filmben is.

Korábbi figyelemreméltó filmjeik után Major Gyuláék ismét nagyon fontos, hiánypótló munkát vállaltak /Fotó: BMH/

A Császári és Királyi Ménesintézetet II. József király rendelete alapján hozták létre, és 1784-ben kezdte meg működését. Az alkotók több közéleti személyiséggel, így Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel és Zalai Mihállyal, a megyei közgyűlés elnökével is megbeszélést folytattak, és további egyeztetések várnak rájuk.

– A munkánk komoly része kapcsolódik majd Mezőhegyeshez, de a város mellett számos település, számos személyiség szerepel majd benne – ecsetelte, ezután kiemelte: az előkészületek már tartanak, nyáron rangosabb eseményeken forgatnak. A megyének versenyzésben is nagy hagyományai vannak, ezeket a sikereket is megidézik. Megkeresik majd Rezgő Zoltán és Göttler Vilmos díjugrató bajnokot is. Gyurkó Dániel elárulta, meglepetést okozott számukra, hogy Lázár Vilmos fogathajtóklasszisnak is van kötődése Mezőhegyeshez.

– Nem szeretnénk azonban megfeledkezni a szekérkészítésről, a kötél-, illetve szíjgyártókról sem – tette hozzá a producer. Szaktanácsadóként Papp István, Janesz János, a megyei lovasszövetség közelmúltban megválasztott elnöke és Szabó Zsuzsa is segíti majd a munkát.

Hosszú munka vár az alkotókra

A film szerkezete már szinte összeállt. Az elmúlt kétszáz év története, a tenyészetek, a kiemelkedő sikerek, a versenyek, versenyzők, olimpikonok, a lovas rendezvények, a lovasoktatás, a mesterségek, a lovas szolgálatok, a lovas turisztika, a meghatározó személyiségek egyaránt górcső alá kerülnek a filmben.

– A megyei lovasélet színes és összetett – hangsúlyozta Gyurkó Dániel. – Mezőhegyes mellett Szarvas, Gyula, Szabadkígyós, Békéscsaba, Geszt, Kondoros, Orosháza, Füzesgyarmat, Sarkad, Csorvás, Gerendás egyaránt szerepet kap majd a filmben.

– Várhatóan hónapokon, akár néhány éven át tartó munka vár ránk, hogy a lehető legteljesebben mutassuk be a lovas ágazatban zajló munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában